Miért jó Szaúd-Arábiának az olcsó olaj?

A csökkenő olajárak mögött sokan igyekeznek az orosz-amerikai viszonyt sejteni. Pedig sokkal valószínűbb, hogy a közel-keleti regionális ellentétek mozgatják az árakat.

A történet régen kezdődik. 1977 tavaszán. Mohamed Reza Pahlavi sah, Irán uralkodója egy kabinetülésen egyszerűen csak annyit mondott: Összeomlottunk. Minden kérlelése és nyomása ellenére ugyanis Szaúd-Arábia az OPEC dohai ülésén nem volt hajlandó belemenni az olajár emelésébe. Sőt. Növelte saját kitermelését 8 millióról 11,5 millió hordóra, amivel tovább törte lefelé az olajárat. Irán pedig nem bírta a versenyt. Nem volt bevétele, csökkentenie is kellett termelését, és ennek meglettek a következményei. Az iráni ipari termelés fél év alatt 50%-kal esett vissza. Tízezrek kerültek az utcára, az államnak pedig vissza kellett fogni a szociális kiadásokat. A történet végét már jól ismerjük. Az elégedetlen tömegek az utcára vonultak, és – 1979 januárjára – elsöpörték a sah rendszerét.

Másodszorra 2009-ben a világgazdasági válság csúcsán mutatta meg Szaúd-Arábia az erejét. Elárasztotta a piacot olcsó olajjal. Az olaj hordónkénti ára 147 dollárról 33-ra zuhant. A hatás pedig ismét nem maradt el – Mahmúd Ahmadínezsád elnök képtelen volt folytatni bőkezű (vagy ha úgy tetszik populista) szociális programjait. Az ország a választások körüli időkben a forradalom utáni történetének legsúlyosabb zavargásait élte túl, megerősödött az ellenzéki Zöld Mozgalom, és hát a választási eredmény is kétséges volt.

Most, 2014-ben a helyzet kísértetiesen emlékeztet az 1977-esre. Irán egyre aktívabb a térségben. Szövetségese, Basár al-Aszad, úgy látszik, nyerésre áll Szíriában, a Szaúd-Arábia által támogatott “mérsékelt iszlamisták” ellen. Irakban az Iszlám Állam elleni harcban már aktívan részt vesznek nem csak a síita milíciák, de ott látták feltűnni az iráni titkosszolgálat vezetőjét is. Ha legyőzik a “Kalifátust” – ami Irakban csak idő kérdése – Irán befolyása csak növekedni fog Irakra. Jemenben az Irán által támogatott húszi síita felkelők elfoglalták a fővárost, “új forradalmat” vizionálnak – ami teljesen felborítja a szaúdi segítséggel, nagy nehezen létrejött béketervet. Szaúd-Arábia egyre kényelmetlenebbül érzi magát. A nagy rivális, a síita Irán mindenütt offenzívában van. Ráadásul – hála Hasszán Róhani nyugatbarát politikájának – a szaúdiak sokkal kevésbé érezhetik maguk mögött Irán elleni harcukban Amerikát, mint eddig. A nukleáris tárgyalások ugyan nem hoztak áttörést, de fél év múlva most már tényleg esély lesz a megoldásra. És Kuba példája is mutatja, hogy az Egyesült Államok, ha érdeke úgy kívánja, képes békét kötni olyanokkal is, akik évtizedeken át voltak esküdt ellenségei.

Faiszal al-Turki herceg még 2006-ben írta a Washington Postban, hogy “ha Szaúd-Arábia elöntené a piacot olajjal, és felére vinné le az árakat, az katasztrofális lenne Irán számára, és korlátozná abban, hogy dollármilliókkal finanszírozza a síita milíciákat Irakban és másutt”. A terv úgy látszik most végrehajtásra került. A szaúdiak kivárták a megfelelő időpontot. A piacon aránylag kicsi a kereslet, így az árak könnyen mozdulnak lefelé. Amerika, saját geopolitikai érdekei miatt, örül. Az Öböl-beli szomszédok legalább annyira tartanak Irántól, mint a szaúdiak. Pénzügyi tartalékaik bőven vannak, így néhány gyengébb évet könnyedén átvészelnek – szociális kiadásokra pedig sokkal kevesebbet kell költeniük, mint a nagyoknak. Ha megszorulnak, legfeljebb megint kiebrudalnak pár százezer vagy millió vendégmunkást.

Irán viszont már most érzi a bajokat. Róhani elnök a parlamentben bejelentette, hogy nehéz idők jönnek, jövőre minden valószínűség szerint vészköltségvetést kell összeállítani. (És kirohanásokat intézett az “áruló” szaúdiak ellen.) A kenyér ára alig pár hét alatt egy harmadával emelkedett Teheránban. Rijádban pedig köszönik, és kérdek még egy teát.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez