Pompeo szerint Moszkva megsérti a Phenjan elleni szankciókat

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azzal vádolta meg Oroszországot, hogy tudatosan lassítja Észak-Korea atomfegyver-mentesítését, kijátszva az embargót, melyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelt el.

A szankciók szükségesek ahhoz, hogy Észak-Korea végrehajtsa atomfegyvereinek leszerelését, amire ígéretet tett júniusban – hangsúlyozta Mike Pompeo külügyminiszter. Akinek útját Phenjanba az utolsó pillanatban fújta le Trump elnök. Aki a maga részéről Kínát vádolta azzal, hogy lassítja Észak-Korea atomfegyver-mentesítését, mert így akar bosszút állni a kereskedelmi háborúért. Washington bejelentette: feketelistára helyez egy kínai informatikai céget, mely kereskedik Észak-Koreával a szankciók ellenére. Ugyancsak feketelistára került a kínai cég orosz leányvállalata és észak-koreai irodájának főnöke is.

Oroszország és Kína a júniusi amerikai – észak-koreai csúcstalálkozó után azt javasolta: enyhítsék a szankciókat. Ehelyett Trump egy évre meghosszabbította azokat. Válaszul Kim Dzsongun leállította a leszerelési folyamatot. Mike Pompeo külügyminiszter most azt hangsúlyozta: a viszony Washington és Phenjan között továbbra is jó. A problémát a két nagy szövetséges: Kína és Oroszország jelenti. A két nagyhatalom közben közös hadgyakorlatot tart a Távol-Keleten. Mind Putyin, mind Hszi Csin-ping megerősítette: Amerikával szemben egyre jobban együttműködnek.

Közben azonban jól halad előre a békülési folyamat a két Korea között. Mindkét fővárosban bejelentették: déli diplomáciai képviselet nyílik Észak-Koreában. Ezt nem nagykövetségnek nevezik, hanem összekötő irodának és nem Phenjanban nyílik meg, hanem Keszongban, a fegyverszüneti vonal közelében. Keszonban működik az a különleges gazdasági körzet, melyben jobb időkben 50 ezer észak-koreai munkás dolgozott dél-koreai tőkével és technikával. Most a szankciók miatt alig megy valami, hiszen ha valaki itt befektet, akkor automatikusan kizárja magát a hatalmas amerikai piacról. Ezt kevesen kockáztatják.

Dél-Korea mindenesetre készen áll arra, hogy hatalmas pénzekkel beszálljon Észak fellendítésébe, ha megszűnnek a szankciók. Erről is tárgyal hamarosan Phenjanban Dél-Korea elnöke. Idén ez lesz már a harmadik koreai csúcstalálkozó, amely előkészíthet egy újabb Trump – Kim találkozót. Az USA, Oroszország és Kína ellentétei a legplasztikusabban a Koreai-félsziget kapcsán mutatkoznak meg, de szerencsére nem háborús formában, mint 1950 és 53 között, hanem csak szavakban,  ahogy ezt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter harcias nyilatkozata mutatja.

Fotó: Keszong / Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez