Közép-Oroszországban betiltották a válságot

A Kalugai területen betiltották a krízist, legalábbis a szó nyilvános használatát. A terület kormányzója szerint ennek köszönhetően érezhetően több befektetés érkezik hozzájuk.

“Lehetséges, hogy a válság létezik Oroszországban, de betiltottuk ennek a szónak a használatát a közéletben.” – nyilatkozta Anatolij Artamonov az orosz közrádióban. A kormányzó elmondta továbbá, hogy a terület vezetése nem készült megfelelő irányelvekkel a kialakult “kényelmetlen szituációra”, de újratervezik a Kalugai régió költségvetését egy vonzóbb befektetői környezet létrehozása érdekében.
Artmatov szerint az általa vezetett közigazgatási egység eddig is kiváló lehetőségeket kínált a kis- és középvállalkozásoknak, de a speciális ipari parkokkal a nagyobb befektetőknek is.
A krízis szó mellőzését az orosz gazdaság szempontjából rendkívül nehéz időszakban vezették be a közép-oroszországi területen. A történelmi mélypontra zuhant rubel-dollár árfolyam alapjaiban rengeti meg az országot és nem csak az exportbevételek, de a beruházások visszaesése is közvetlen következménye. Hogy a létező probléma ki nem mondása milyen hatással lesz a Kalugai területre, még nem tudni.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez