Németországban is molesztált gyerekeket egy pedofil chilei érsek

Legalábbis ezt állítja a közszolgálati Deutsche Welle hírportál, mely beszámol Francisco José Cox érsek szokatlan pályafutásáról.

A fiatal pap villámgyorsan haladt előre a ranglétrán a Vatikánban. Majd pedig segédpüspök lett hazájában. Ahol nyíltan molesztálta a ministránsfiúkat. Püspöke nem szólt semmit. A jelenleg 103 éves püspök nem más, mint Chile jelenlegi államfőjének a nagybátyja. Chile elnöke szerdán Németországba látogat. Sebastian Pinera elnökkel erről is beszélgethet Merkel kancellár – javasolja a Deutsche Welle.

A pedofil segédpüspök karrierjét ugyanis egyáltalán nem akadályozta meg az, hogy nyíltan molesztálta a kisfiúkat. Püspök lett, majd érsek Chilében. Aztán 63 éves korában hirtelen lemondott és visszavonult. Ma már bevallja Chile katolikus egyházának feje, hogy a visszavonulás oka a pedofília volt. Ehhez az kellett, hogy Ferenc pápa magához rendelje az egész chilei püspöki kart, mely testületileg lemondott. Ki azért, mert maga is vétkezett, ki azért, mert takargatta mások vétkeit. Ferenc pápa Karadima atyát, a chilei egyház karizmatikus papját megfosztotta tisztétől – pedofil bűnök miatt. Mit tett a pedofil érsek, aki lebukott Chilében? Németországba költözött, hogy vezekeljen. Ám szenvedélyétől nem tudott szabadulni.

Németországban is folytatta a ministráns fiúk zaklatását. Ezt állítja a Deutsche Welle a helyi rendőrség vizsgálatára hivatkozva. Németországban is most lett közismert az eddig szigorúan titkolt tény: nagyon sok pap és püspök vétkezett a pedofília terén. Reinhard Marx bíboros nyíltan beszélt arról, hogy őt magát is megdöbbentette, milyen sok ilyen esetet tárt fel a jelentés. Mi lesz a chilei érsekkel? Francisco José Cox jelenleg már 84 éves. A világtól elzárva él. Nem messze a Rajna menti Vallendar város Schönstatt nevű kollégiumától, ahonnan Németországban elindult a katolikusok megújulási mozgalma. A Schönstatt mozgalom arra törekszik, hogy megújítsa a katolikus egyházat, melynek közben szembe kell néznie a múltjával. Ferenc pápa egyre határozottabban ítéli el a pedofil papokat és azokat az egyházi elöljárókat, akik védelmezik őket. Kérdés, hogyan dönt a chilei érsek ügyében, aki hazája után Németországban is szexuálisan zaklatott fiatal fiúkat?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez