Az erőszak ördögi körei Pakisztánban

Hétfőn újabb kivégzések várhatók, mert a peshawari vérfürdő után újra engedélyezte a halálbüntetés végrehajtását a kormányzat Pakisztánban. Peshawarban 149 halottja volt a helyi tálibok akciójának- jórészük iskolás gyerek.

Több mint 8000-en várakoznak a halálsoron Pakisztánban, köztük több mint 500 iszlamista terrorista. A halálos ítéleteket eddig nem hajtották végre, mert a vallási vezetők ellenezték azt. A híres Vörös Mecset vallási vezetői most is megtagadták, hogy elítéljék a tálibok véres akcióját, mely 132 iskolás gyerek halálához vezetett Peshawar városában.
A merényletet elítélték az afganisztáni tálibok és az Al Kaida is. „Amerika és zsoldosai ellen fogtunk fegyvert, nem pedig nők és gyerekek ellen, különösen, hogyha azok muzulmánok voltak”- hangsúlyozta Oszama Mehmud az Al Kaida szóvivője. Az Al Kaida főhadiszállása is Pakisztán északi részén van, ott, ahol a merényletet elkövették. Június óta ott a hadsereg offenzívát folytat az iszlamista erők ellen. Ezzel indokolták a pakisztáni tálibok akciójukat az iskola ellen Peshawarban.
Újabb merényletekkel is megfenyegették a kormányzatot és főként a hadsereget. Ezért megerősítették a kormányzati, a katonai és a rendőri épületek védelmét. Valójában igen nehéz védekezni a tálib támadások ellen, mert azokat öngyilkos kommandó hajtja végre. Peshawarban is minden támadó meghalt a vérfürdő során. Nemzetközi emberjogi szervezetek fájlalják, hogy a kormányzat bosszú hadjárattal válaszol a vérfürdőre, mert ez elmérgesítheti a helyzetet Pakisztánban. (Fotó:AFP)

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez