Életre szóló munka, 2000 eurós havi fizetéssel és zéró felelősséggel

Vicc vagy átverés? Tényleg ezt kínálja egy művészeti projekt Göteborg új vasútállomásán.

Ki ne szeretne olyan munkát végezni, ahol nincs főnöke és a munkaidejében lényegében azt csinálhat, amit akar? Ráadásul soha nem rúghatják ki, és a saját maga által megválasztott tevékenységért még 2.000 euró feletti fizetést is kap. Svédországban valóban meghirdettek egy pozíciót a fent leírtakkal. 

Göteborg jövőbeli vasútállomásán kínál “örök munkaviszonyt” a Public Art Agency Sweden. A művészeti projekt ötlete Jakob Senney és Simon Goldin fejéből pattant kis, akik azért akartak felvenni valakit maguk mellé, hogy a szerencsés embernek ne kelljen semmit sem csinálnia élete hátralévő részében. Illetve csak azt, amit ő szeretne. A leírás szerint bármit is választ ebből a célból, azt munkaként fogják elismerni, mindössze annyi lesz a dolga, hogy reggel becsekkeljon, majd a “munkaidő” leteltével kicsekkoljon a göteborgi Korsvägen vasútállomáson. Ezalatt viszont nem kötelező végig ott tartózkodnia.

A leírás szerint a projekttől azt várják, hogy része legyen a szájhagyománynak és az idő múlásával hírnevet szerezzen Göteborgnak és a Korsvägennek. Az, hogy mennyire komoly az ajánlat, sok kérdést felvet, pedig a hirdetés azt ígéri, hogy az, akit felvesznek a pozícióra, ugyanazokat az előnyöket élvezheti majd, mint akármelyik közszférában dolgozó: a teljes munkaidős szerződéshez a 21.600 koronás (2.032 eurós) kezdőfizetés mellé fizetett szabadság is jár. Annak viszont, aki jelentkezni szeretne, türelmesnek is kell lennie, hiszen az állomás csak 2026-ban nyílik meg Göteborgban - írja a Euronews portál.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez