Fejbe lőtte magát a korrupcióval vádolt exállamfő – négy másikat is gyanúsítanak Peruban

Amikor megérkeztek a kommandósok, hogy letartóztassák Alan Garcíát, a politikai élet egykori csodagyerekét, aki kétszer is Peru elnöke volt, egy percet kért, hogy az ügyvédjével beszéljen. Bement a hálószobába, majd egy dörrenés hallatszott.

A kommandósok berohantak: az exelnök a földön feküdt. Fejéből folyt a vér. Kórházba vitték, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Drámai fordulat a korszak legnagyobb korrupciós botrányában, mely nemcsak Perut rengette meg.

Lava Jato – gyors autómosás. Így nevezte el a sajtó Brazíliában azt a pénzügyi műveletet, melybe szinte az egész politikai osztály belebukott. Lula exelnök börtönben, Rousseff exelnök vád alatt. A háttérben Brazília és egész Latin-Amerika legnagyobb építő vállalata, az Odebrecht áll. A futball- világbajnokság és az olimpia hozta a nagy lehetőséget a hazai piacon, ahol szinte minden döntéshozót megkentek. Aztán jött a külföld: jelenleg 30 országban 2000 nagyobb építkezésen dolgoznak. A döntéshozók mindenütt igen készségesek, és nem véletlenül.

12 latin-amerikai és afrikai államot vizsgáltak meg a korrupció ellen küzdő ügyészek New Yorkban. Ennek eredményeképp ismertek el 788 millió dolláros korrupciót az Odebrecht főnökei. De mindenki tudja, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Peruban például csak 29 millió dolláros korrupciót ismertek be, de a valós szám legalább 45 millió dollár – írja az Ojo Publico című helyi lap. Az ellenzék vezére, Keiko Fujimori is sáros, ezért ő is előzetesben van, éppúgy, mint három egykori elnök. Egy negyedik államfő is ül, de ő nemcsak emiatt. A japán származású Keiko Fujimori édesapja, Alberto Fujimori az elnöki palotában arra adott utasítást, hogy gyilkolják le a baloldali gerillaszervezet vezetőit. A Sendero Luminoso, a Fényes ösvény zavaros baloldali eszmék alapján próbálta megszervezni a szegények lázadását Peruban. Rajtavesztett. Az ellene folytatott háború során a hatalom minden szabályt felrúgott. A korrupció mellett ezért ítélték 25 éves börtönbüntetésre  Alberto Fujimori ex elnököt  is.

Washingtonban rájöttek: korrupciós perekkel az egész politikai osztályt lecserélhetik egy országban. A New York-i korrupcióellenes ügyészség készségesen segédkezett Brazíliában és Peruban – információkkal látva el a helyi igazságszolgáltatást. Európában ezt a módszert Romániában próbálták ki. Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész az amerikai nagykövetséggel együttműködve indított akciókat a politikai osztály ellen. Egy ideig ő vadászott másokra, de aztán őt is levadászták. Laura Codruta Kövesi jelenleg a legesélyesebb jelölt az európai ügyészség élére. Hazájának kormánya nemcsak hogy nem támogatja, de mindent megtesz, hogy akadályozza ebben. Korrupciós vizsgálatot kezdeményeztek ellene Bukarestben. Ezzel együtt kötelezték arra, hogy maradjon Románia határain belül. Brüsszel erőteljes sürgetésére ezt a tilalmat feloldották, így Laura Codruta Kövesi továbbra is esélyes az európai ügyész posztjára.

Időközben változott az amerikai politika: a korrupcióellenes nemzetközi hadjárat az Obama korszak leleménye volt. Donald Trump egyáltalán nem oly lelkes ebben az ügyben. Washingtonban kebelbarátként fogadták Jair Bolsonaro brazil elnököt, aki épp a Lava Jato botrány eredményeképp jutott hatalomra. Igazságügyi minisztere az a bíró, aki a baloldali vezetőket elmeszelte a korrupciós ügyekben. Trump és Bolsonaro nemigen hagyott kétséget: a Lava Jato botrány elérte célját, mert megbuktatta a baloldali kormányzatot. Az Odebrecht pedig, mely a Petrobras olajóriáson keresztül ezer szállal kötődik a brazil államhoz, tovább működik és aligha valószínű, hogy a döntéshozók ezentúl nemes önzetlenséggel pusztán jóakaratból adnák neki a busás hasznot hozó nagy építkezéseket.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez