Hajléktalanok vezetnek városnéző túrákat Bolognában

A nevezetességek mellett a város másik arcát is bemutatják a turistáknak.

“Gira La Cartolina”, azaz “Fordítsd meg a képeslapot” – ezzel a névvel indult úttörő kezdeményezés az észak-olaszországi Bologna városában, abból a célból, hogy a helyi hajléktalanok kitörési lehetőséghez jussanak. Az első európai egyetem székhelyén olyan emberek tartanak városnézést a turistáknak, akik a projekt elindulása előtt az utcán éltek, és most is nehéz körülmények között kénytelenek átvészelni a hétköznapokat. A Piazza Grande szervezet és a helyi kereskedelmi kamara támogatásával így a látogatók egy teljesen új oldalát ismerhetik meg Bolognának, hiszen az utcán élők saját tapasztalataikat is megosztják az idegenvezetés alatt. A városnak nem csak a napos oldalát, hanem azt a részét is láthatják, ahová máskülönben nem jutnának el, hiszen azt a turistacsoportok nagy ívben elkerülik.

000b

A programban résztvevő három egykori hajléktalan, Daniele, Samanta és Giuseppe a Quadreria galéria előtt indítja városnéző túráit. A helyszín fontos szimbólum, hiszen egykor a szegényeket megsegítő szervezet működött a helyén, ahová azok fordulhattak segítségért a 15. századtól, akik szégyellték az utcán való kéregetést. Az Euronews beszámolója szerint Daniel, az egyik idegenvezető egyetemi végzettségű és korábban állami alkalmazottként dolgozott, mielőtt utcára került volna. Már négy éve egy konténerben él. Samanta átmeneti szállón húzza meg magát, távol a gyermekeitől. Színházakban dolgozott, így nem jelent neki problémát, amikor a csoportok előtt kell előadnia a város történetét. Giuseppe egy ideig vasútállomásokon éjszakázott, és szakácsként is dolgozott, mielőtt egy hitel miatt az utcára került volna. A turizmus mindhármuknak reményt adott az újrakezdéshez.

A túravezetők miközben a csoporttal sétálnak és a város történelméről beszélnek, felhívják a figyelmet az ott élő hajléktalanokra is. “Ne tegyetek úgy, mintha nem léteznének. Mosolyogjatok rájuk, üdvözöljétek őket, ahogy azt másokkal is tennétek” – mondják a turistáknak. Aki épp az olasz városban van, az augusztus 1-ig még jelentkezhet a különleges városnézésre. Utána kis szünet következik, majd legközelebb szeptemberben indul újra a rendhagyó program Bolognában, az első európai egyetem székhelyén, a Quadreria galéria előtt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez