Ha jön a nyár, a vírus marad?

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem tanácsos arra alapozni, hogy a meleg idővel megáll a terjedése.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Dr. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újra figyelmeztette a világ országait, hogy a koronavírust mindenkinek kiemelt ügyként kell kezelnie, és arra nem szabad támaszkodnia senkinek, hogy a vírus terjedése a meleg idő beköszöntével enyhülhet. Egyelőre ugyanis nem tudják a szakemberek sem, hogyan reagál majd a koronavírus a hőmérséklet emelkedésére, lelassul-e majd annak hatására a terjedése.

“Hamis remény lenne azt hinni, hogy igen, majd eltűnik nyáron, mint az influenza. Nincs rá bizonyíték és azt csak feltételezhetjük, hogy ez bekövetkezhet” – állítja a WHO főnöke. Egyúttal összefogásra szólított fel közleményében, szerinte ugyanis néhány országban hiányzik a politikai elkötelezettség, nem kezelik súlyához mérten a járványt. Közben a koronavírusos megbetegedések száma ugyanis elérhette a 100.000-et világszerte, ami aggasztó a WHO főnök szerint. Csak Olaszországban már 197-en haltak meg, 4600-an pedig fertőződtek a vírussal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez