Koronavírus: ezeknek az országoknak a gazdasága épülhet fel a leggyorsabban

Európában és a világ többi részén is tombol még a járvány, a szakértők viszont már elkezdték felmérni annak gazdasági következményeit.

A koronavírus elleni védekezésben az elsődleges cél a járvány megfékezése és a fertőzöttek egészségügyi ellátása. De nem lehet figyelmen kívül hagyni a globális gazdaságra gyakorolt hatást sem. A szakemberek egy része már hetek, hónapok óta globális recessziót vetít előre, és bár vannak olyan vélemények, melyek szerint az év második felétől már elkezd talpra állni a gazdaság, a járvány következményei a GDP-n is mérhetők lesznek majd. Számos országban lesz negatív növekedés. A stabilabb gazdaságú országok viszont hamarabb épülhetnek fel az egészségügyi krízis után.

Az FM Global minden évben elkészíti a Globális Gazdasági Ellenállóképesség Indexet, mely a világ 130 országának gazdasági rugalmasságát méri olyan szempontok alapján, mint a politikai stabilitás, vállalatirányítás, kockázati környezet, logisztika és ellátási lánc, valamint az átláthatóság. A BBC a 2019-es lista legjobban teljesítő országait vizsgálta és vetette össze azzal, ahogy a koronavírusra reagáltak a döntéshozók és piaci szereplők. Így rangsorolták az első öt országot, ehhez kikérték az ott élő gazdasági szereplők véleményét is. Arra voltak kíváncsiak: hogyan kezelik a kihívásokat és milyen lépéseket tesznek most az adott országok, hogy a későbbiekben minél gyorsabban álljanak vissza a koronavírus előtti mutatók.

A BBC listája szerint Dánia, Szingapúr, az Egyesült Államok, Új-Zéland és Ruanda a világ többi országánál gyorsabban hozza majd rendbe a gazdaságát. Ezt a magas gazdasági ellenállóképesség mellett a kormányok gyors intézkedéseinek, válságmegelőző akcióiknak, az alacsony államadósságnak és átláthatóságnak köszönhetik. Országonként eltérő mutatókkal ugyan, de sikeresen megbirkózhatnak majd a koronavírus utáni recesszióval, mivel a várható gazdasági válságra nagymértékű állami szerepvállalással reagáltak. A legtöbb országban az egyéni vállalkozók mellett azok a cégek is kapnak kompenzációt, melyek bevételei csökkentek a járvány miatt, a munkavállalókat pedig a többi között munkahelyvédő intézkedésekkel is segítik a válsággal szemben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez