Az Ítélet napja a Kalifátusban: 8 kémkedő iraki rendőrt végeztek ki

Foglyok térdelnek egy folyó partján – mögöttük a feketébe bújt hóhérok, akik egyetlen pisztolylövéssel a túlvilágra küldik az “árulókat”. A videót nemrég tette közzé a Kalifátus sajtószolgálata.

Mi volt a bűne a nyolc iraki rendőrnek? Az, hogy a kormány parancsára beépültek az Iszlám Állam hadseregébe, sőt azon belül is a biztonsági szolgálatba. Mi volt a beépült rendőrök fő célja? A kémkedés. Ezen belül is az, hogy tájékoztassák az amerikaiakat: hol tartózkodnak éppen a Kalifátus katonáinak vezetői, hol találhatják el őket az amerikai drónok.

Az általuk szállított információk alapján az Iszlám Állam sok irányítója került idő előtt a túlvilágra. De persze a túl jó értesülések alapján kilőtt Kalifátus-vezérek ügye nyugtalanítani kezdte az iszlamista szervezet vezérkarát. Megindult a belső vizsgálat, és a beépített emberek lebuktak. Legalábbis ezt közli az a videó, melyet az Iszlám Állam sajtószolgálata tett közzé a kivégzésről.

A nyilvános kivégzések és az erről készült videók a Kalifátus bevált módszerei közé tartoznak. Nehéz különbséget tenni a propaganda és a valóság között. Amerikai drónok valóban rendszeresen eltalálták az ISIS fontos célpontjait,  és sokszor a vezetőit is.

Az Ítélet napja és a róla készült videó azt mutatja. hogy vannak az iraki kormányzatnak olyan emberei, akik vállalják az életveszélyes megbízást: beépülnek a Kalifátus rendszerébe és onnan fontos információkat szereznek. Ehhez mindenképpen szunnita muzulmánnak kell lenni, hiszen enélkül senki nem boldogulhat az Iszlám Államban. Nem igaz tehát Bagdadi állítása, hogy a szunnita muszlimok mind őt támogatják, hiszen a biztonsági szolgálat nyolc emberéről derült ki: tulajdonképpen az iraki kormányzatnak dolgoztak.

A másik igazán kínos kérdés a Kalifátus számára, hogy az emberölésen kívül még mihez ért? Moszul városában, amely kétmilliós lakosságával a legnagyobb az “Iszlám Állam” területén, nincs rendes fűtés, és alig lehet valamit kapni a piacon. Munka nincs. A fő bevételi forrás mindig is az olaj volt a Kalifátus számára, de hát annak az ára folyamatosan csökken. Valószínű, hogy a szunnita muzulmán lakosság jelentős része is elégedetlen. A csoportos kivégzésről készült elrettentő videók vélhetően az ő meggyőzésükre készülnek. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a Kalifátusból a kiút csak a temetőn keresztül vezet.

Fotó: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez