Dél-Korea ma sem biztonságosabb, mint 20 éve

Húsz évvel ezelőtt 32 ember vesztette életét, amikor a 17 éves Seongsu híd a Han folyó felett összeomlott. A sajtó akkoriban panaszkodott, hogy úgy tűnik, ha Koreában bárki kiteszi a lábát otthonról, az egyenes út a sírba.

A dolgok nem úgy tűnik, hogy sokat javultak volna az elmúlt 20 év során, amit bizonyítanak a nemrég történt nagy tragédiák. Az elsüllyedt komp katasztrófája, vagy a könnyűzenei koncert 16 halottja szintén világossá teszik ezt. Szakértők azt mondják, hogy illúzió azt gondolni, hogy Korea bármilyen szinten biztonságosabb, mint volt. A város számos módon fejlődött ugyan, de ez mind nagyobb és összetettebb kockázati tényezőt eredményezett, továbbá az infrastruktúra és az épületek is elöregedtek”- mondta Kim Geun-young, a Kangnam Egyetem várostervezési professzora. Nemrégiben több víznyelőt is felfedeztek a Dél-Szöulban a metró építési területének közelében, ami szintén súlyos katasztrófához vezethet. Az elmúlt év katasztrófái azt eredményezték, hogy az ilyen eseteket már nem lehet félvállról venni Koreában, hanem komoly biztonsági óvintézkedéseket kell tenni.

Csak az elmúlt 10 évben óriási számú, 495.636 víznyelőről és gödörről számoltak be, ami 2106 közúti balesetet okozott, ami arányosan azt jelenti, hogy naponta egy történt. A víznyelők száma azóta is emelkedett.

Mint kiderült az épületek belseje sem sokkal biztonságosabb. A Nemzetbiztonsági és Közigazgatási Minisztérium 8.379 felvonót és mozgólépcsőt vizsgáltatott meg a sokemeletes épületekben. Ezek közül 319 szorul sürgős javításra. Jelenleg 496 ezer felvonó és mozgólépcső van az országban, 10-szer több, mint 1994-ben. Ennek arányában nőtt a balesetek száma is.

A kormánynak pontos információkat kell adnia és erősítenie a biztonsági előírásokat. Egyre több modern létesítményünk van, bonyolultabb városszerkezettel, valamint növekvő lakossággal és közúti forgalommal”- mondta Kim.


Park Hyung-joo, a Gachon Egyetem építési és mérnöki professzora azt mondta: „Ez a kormány nehezen képes szabályozni a biztonságot az emberek mindennapi életében, minden apró részletre vonatkozóan. A helyi önkormányzatoknak kell felnőni a feladathoz, és a törvényeket, az irányelveket a helyi érdekekhez mérten alkalmazni.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez