Repülőbaleset Kanadában, 7 halott
Lezuhant kedden egy kisrepülőgép a Kanada keleti partjainál fekvő Magdalen-szigeteken, a szerencsétlenségben heten meghaltak, köztük az 59 éves Jean Lapierre, az ország korábbi közlekedési minisztere – számolt be a helyi rendőrség.
Martine Asselin, Québec tartomány rendőrségének egyik szóvivője azt mondta, a balesetben a repülőgép fedélzetén tartózkodó összes személy, vagyis a jármű pilótája, másodpilótája és öt utasa is életét vesztette.
A kanadai sajtó értesülései szerint Lapierre apja temetésére tartott feleségével, két fivérével és lánytestvérével.
A helyi média közlése alapján a szerencsétlenséget a köd és az erős szél okozhatta. A kis méretű, bérelt repülőgép leszálláshoz készülődött a Magdalen-szigeteki légikikötőben, amikor lezuhant.
A kanadai közlekedésbiztonsági testület közölte, kivizsgálja a balesetet, a rossz időjárási körülmények miatt azonban a vizsgálatot végző csoport legkorábban szerdán érkezhet a helyszínre. A közlekedési tárcát 2004 júliusától 2006 februárjáig vezető Lapierre népszerű helyi televíziós műsorvezetőként dolgozott, miután távozott a szövetségi politika színpadáról.