Ezerszer korbácsolják meg 20 hét alatt a szaúdi bloggert

Raif Badawi 30 éves, blogger és emberi jogi aktivista. Pénteken kapta meg az első adagot a büntetéséből: akkor, a nagyima után ötvenszer sújtott le rá a korbács. A következő 19 hétben még 950-szer fog. És nem ez az egyetlen büntetési tétele. A bíróság szerint az iszlámot sértette meg, és kiberbűnöző. Nyilvános vitafórumot indított az interneten.

A nyilvános hetenkénti korbácsolás mellett 10 év börtönre és több mint 71 millió forintnyi pénzbírságra is ítélték Badawit. A korbácsolást Dzsiddában, a szaúdi viszonyok között liberálisnak számító Vörös tengeri városban hajtották végre, nyilvánosan, egy mecset előtt. Az első 50 ütést jórészt csendben tűrte – írták barátai a Twitteren. Az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy rendőrautón vitték Badawit a mecsethez, aztán a tömeg előtt felolvasták az ellene hozott ítéletet. Majd odaállították, háttal a nézőknek, és megkezdték az ítélet végrehajtását.

Jogvédők szerint Badawi valódi “bűne” az volt, hogy létrehozott egy online fórumot, “Liberal Saudi Network”, szabad szaúdi hálózat címmel, hogy helyet biztosítson nyilvános vitáknak.

Az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója, Philip Luther sokkolónak tartja a büntetést. Azt mondja: a szaúd-arábiai hatóságoknak haladéktalanul le kell állítaniuk a brutális ítélet végrehajtását. A nemzetközi jog tiltja a korbácsolást és más testi fenyítést, a kínzást, és az összes embertelen, durva és megalázó büntetést. Szerinte elborzasztó az, hogy ilyen gonosz és erőszakos ítéletet hoznak valaki ellen, aki csak annyit tett, hogy nyilvános vitafórumot merészelt létrehozni, békésen gyakorolva a szólásszabadság jogát. Az amerikai külügyminisztérium az ítéletvégrehajtás elhalasztását és az ügy újratárgyalását kérte Rijádtól, de ez még csütörtökön volt, az első korbácsolás előtt – adja hírül a BBC.

Badawit eredetileg hitehagyással vádolták meg, ami halálbüntetést vonhatott volna maga után, de ez alól sikerült tisztázni. Az amerikai AP szerint tavaly az ügyvédjét is 15 év börtönre ítélte különböző vádpontok alapján egy terrorellenes  bíróság.

Szaúd-Arábiában az iszlám és a saría legszigorúbb értelmezését vallják a magukénak a hatóságok, nem tűrik a másként gondolkodókat, és gyakran leckéztetik meg őket.

Fotó: Facebook

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez