Pakisztánban fellendült a koporsóipar

Pakisztán észak-nyugati részén már több mint egy évtizede tragikus állapotok uralkodnak. Az iszlamista felkelők által végrehajtott merényletek áldozatainak száma 2001-ben kezdett el növekedni, vérbe fojtva a terület hétköznapjait.

A nyomasztó élethelyzet furcsa következménye, hogy a koporsók készítésével foglalkozó helyi vállalkozóknak egyre inkább beindult az üzlet. A dolog iróniája, hogy a hagyományos iszlám halotti szertartásoknál nem használnak koporsót. A holttesteket egy takaróba csavarják, kötélből készült ágyra fektetik, és úgy temetik el az elhunytat.

Az utóbbi években azonban rengetegen vesztették életüket erőszakos halállal, robbanástól vagy fegyveres támadásokban megcsonkítva. Az ilyen esetekben nincs más mód, mint az áldozatok földi maradványait egy ládába összegyűjteni, amennyire a lehetőségek engedik.

A ’80-as években elsősorban afgán menekültek vásároltak koporsókat, akik a szovjet invázió miatt hagyták el otthonukat, de elhunyt hozzátartozóik testét mindenképpen haza akarták szállítani. Voltak olyan szélsőségesen vallásos emberek is, akik női rokonaik temetéséhez használták, hogy más férfiak ne láthassák őket, még haláluk után sem. Egy helyi vállalkozó szerint neki ez akkor minimális forgalmat jelentett.

A kaotikus állapotok 2004-ben hatalmasodtak el, miután az Egyesült Államok megszállta Afganisztánt. A pakisztáni kormány szerint azóta 50 000 ember halt meg robbantások, öngyilkos merényletek és fegyveres támadások következtében. Ma már a koporsókészítők nehezen tartják a lépést a kereslettel. A 4,5 milliós Pesavar városában már körülbelül negyvenen űzik a mesterséget. Bevett szokás, hogy előre több tucat koporsót is legyártanak, arra az esetre, ha több áldozat életét követelő merénylet történik.

Fotó:Europress/Getty

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez