Puccs Jemenben: Összeomlóban az ország

A síita lázadók által végrehajtott puccs alighanem az egységes Jemen végét jelenti. Amennyiben a jemeni kormány és az államfő valóban megbukott, akkor azzal totális káosz veheti kezdetét az Arab-félsziget déli részén fekvő, Perzsa-öböl menti országok közé sorolt, ami teljesen átrendezheti a hatalmi egyensúlyt a régióban.

Január 20-án a síita húszi lázadók megrohamozták és elfoglalták a jemeni elnöki palotát és tüzet nyitottak az államfő rezidenciájára. A szemtanúk beszámolói szerint Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök éppen otthon tartózkodott, de nem esett komolyabb baja, mert testőrei viszonozták a tüzet és megvédték. Ugyanakkor azt már nem tudták megakadályozni, hogy a húszik kifosszák az államfő irodáit, végigdúlják a palotát és elvigyék a raktárban található fegyvereket.

A feszültség azóta nőtt, hogy a húszi milícia – az Anszuralláh (Allah támogatói) –  elrabolta Hádi kabinetfőnökét, Ahmed Avad bin Mubarakot. Ő vezette a “nemzeti párbeszédet”, valamint az új alkotmány megírásáért szintén ő felelt. Támogatta „Jemen hatrégiós föderációvá átalakítását”,  ezt viszont a húszik elutasították, mert szerintük így kiszorulnának a hatalomból és csak növekedne a szegénység az országban. Szanaaban  vasárnap súlyos harcok dúltak a húszi lázadók és a hadsereg között, de az esti órákra tűzszünetet kötöttek. Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök nem sokkal a keddi támadás előtt még egységre szólította fel a jemenieket..

Ez államcsíny. Nincs más szó rá, egyszerűen államcsíny történik” – jelentette ki Szaleh al-Dzsamaláni, az elnöki biztonsági erők főparancsnoka. „ A jemeni elnököt támadás érte. Militánsok akarják megdönteni a rendszert.” – írta ki a közösségi oldalára Nadia Szakkaf, információs miniszter. Egyelőre még eléggé ellentmondásos jelentések futnak be az áldozatok számáról. A Lebanon Star szerint kilenc fegyveres – mindkét oldalról – vesztette életét az összecsapásokban, hatvanheten megsérültek és a húszik elfoglalták az állami média épületét. A síita lázadók ellenőrző pontokat létesítettek a három legfontosabb fővárosba vezető úton, miközben jelenleg is harcolnak a főváros déli, szunniták által lakott részéért, ami még nincs teljesen a kontrolljuk alatt. A helyzetet bonyolítja, hogy a beszámolók szerint a korábbi elnök, a 2012-ben megbuktatott Ali Abdullah Szálehez hű katonai egységek is átálltak a lázadókhoz.

Az ENSZ-főtitkár az összecsapások azonnali beszüntetésére szólított fel, és a helyzettel kapcsolatban összeült a világszervezet Biztonsági Tanácsa. Dzsamál Benomár, a jemeni ügyekkel foglalkozó ENSZ különmegbízott útban van Szanaa felé. Az EU és az Egyesült Államok is harcok beszüntetésére és a tárgyalások folytatására szólította fel a feleket.

A mostani  támadás korántsem volt váratlan esemény, mivel a húszik ezzel lényegében “befejezik” a szeptemberben elkezdett munkájukat, vagyis a hatalmuk megszilárdítását. Akkor a síita lázadók elfoglalták a jemeni főváros nagy részét: a jemeni nemzetközi repülőteret, a védelmi minisztériumot, a katonai bázisok és rendőrségi posztok többségét. Erre a lépésre azért került sor, mert szerintük a Szanaa és a Anszarulláh fegyveres szervezet közötti – ENSZ-közvetítéssel kidolgozott – őszi megállapodás átverés volt, ezért azt érvénytelennek nyilvánították.

A jemeni puccs esetleges következményei

Alighanem Hádi megbuktatása lesz az utolsó dominó, Jemen bukott állammá válik. A környező szunnita államok – leginkább Szaúd-Arábia – attól félnek, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi bukásával az ország lakosságnak harmincöt százalékát kitevő síiták veszik át a hatalmat. Ez azon kívül, hogy az 1990-ben a Jemeni Arab Köztársaság és Dél-jemeni Népköztársaság egyesülésével létrejött Jemen Köztársaság felbomlásával fenyeget, egy Iránnal szövetséges jemeni kormány létrejöttét hozhatja magával, gyakorlatilag „Szaúd-Arábia hátsó udvarában”. A húszik nemcsak Teheránnal, hanem a libanoni Hezbollah nevű fegyveres szervezettel és a szíriai kormánnyal is szoros kapcsolatokat alakítottak ki.

Azonban Rijád számára a „másik alternatíva” sem túl biztató: ha nem a síiták kerülnének hatalomra, akkor a megerősödő szunnita jemeni Muszlim Testvériség veheti át a kormány helyét. Ez azonfelül, hogy  szaúdi megítélés szerint terrorista szervezet, (bár számos szaúdi állampolgár a tagja), komoly török-katari kapcsolatokkal és hátszéllel rendelkezik. Tavaly decemberben Szaúd-Arábia nyomásgyakorlás céljából leállította a kétmilliárd dolláros Jemennek küldött segélyt. Ráadásul még ott van a jemeni polgárháború káoszát kihasználva megerősödő jemeni al-Kaida is: Tagjai szinte minden héten követnek el sok halálos áldozattal járó merényletet és ők vállalták magukra a párizsi Charlie Hebdo kiadó elleni támadást is.

A kép forrása:Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez