Schwarzenegger is a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztet

A hollywoodi filmszínész és Kalifornia korábbi kormányzója Arnold Schwarzenegger ismét megragadta az alkalmat, hogy cselekvésre szólítsa fel a világot a klímaváltozás terén. A Terminátor filmek sztárja már hivatali ideje alatt is szószólója volt a zöld energiának.

Schwarzenegger a müncheni biztonságpolitikai konferencián szűkebb körben beszélt a globális felmelegedés veszélyeiről, és szerinte eljött a cselekvés ideje az ügyben. Korunk meghatározó globális problémájaként írta le az éghajlatváltozást. Elismerte, hogy a különböző egyezmények sokat jelentenek a nemzetközi szintű fellépés erősítésében, de véleménye szerint az országok kormányainak nem kéne csúcstalálkozókra várniuk, hogy cselekedjenek.

Az egykori testépítő elmondása szerint Kalifornia első embereként megtanulta, hogy a megújuló energiába való befektetés nem csak a bolygónak hasznos, de megtérülő befektetés is. Általa új munkahelyeket lehet teremteni és hozzájárul az energiafüggetlenség megteremtéséhez is. Komoly problémának tartja, hogy mint minden más területet, ezt a témát is áthatja a politika. Észre kell venni, hogy „mind ugyanazt a levegőt lélegezzük be.” Ezért az éghajlatváltozás ellen közösen kell fellépni.

Schwarzenegger München előtt Indiában járt egy konferencián, ahol elismerően nyilatkozott Narendra Modi indiai miniszterelnök erőfeszítéseiről, amit a környezetvédelem érdekében tett. Itt szintén a klímaváltozás túlpolitizálására figyelmeztetett: „Nem létezik konzervatív vagy liberális levegő. Mind ugyanazt lélegezzük be. Nem létezik konzervatív vagy liberális víz. Mind ugyanazt a vizet isszuk.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez