Kitagadják dzsihádista gyerekeiket a tádzsik szülők

Miközben egyre több hír érkezik az Iszlám Állam oldalán harcoló közép-ázsiai fiatal katonákról, az otthon maradt szülők kétségbeesetten próbálják visszaterelni gyermeküket a dzsihádista szervezetektől.

Tujcsiboj Abdullojev még 2013 decemberében számolt be a tádzsik rendőrségnek arról, hogy fia, Juszifov hogyan terjesztette szélsőséges nézeteit Szpitamenszk körzetében. A hatóságok több mint egy éven át nyomoztak, hogy bebizonyítsák: a fiatalember tagja a Turkesztáni Iszlám Mozgalomnak (más néven Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom), amiért akár 10-12 évnyi szabadságvesztésre is ítélhetik. Az apa meg van róla győződve, hogy Juszifovot 2010-ben fertőzte meg a szélsőséges iszlám ideológia, amikor vendégmunkásként dolgozott külföldön.

„Teljesen más emberként tért haza egy év után” – mesélte a centralasiaonline.com hírportál cikkében – „2011 óta küzdöttem a fiammal, próbálva visszaterelni őt a helyes útra. Törekvéseim azonban kudarcot vallottak. Ezért egyszerűen le kellett róla mondanom, és átadnom a biztonsági szerveknek.” A fiú két nővérét és az anyját is áttérítette, végül már mindannyian hidzsábot hordtak.

Juszifovot azzal vádolják, hogy az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom kalifájaként tevékenykedett – tájékoztatott Huszein Juszipov, a tádzsik belügyminisztérium munkatársa. További tíz társával együtt meg akarták dönteni a hatalmat, és minél több embert áttéríteni.

Nem Tujcsiboj Abdullojev az egyetlen apa, aki tulajdonképpen kitagadta dzsihádistává lett gyermekét. A szülők szigorát a tádzsik társadalomban, különösen a falvakban jellemző előítéletes szemléletmóddal magyarázza Iszkandar Firuz dusanbei elemző. A külföldön vendégmunkásként dolgozó gyermektől pénzt remélők egyrészt érhetően csalódottak, ha a szükséges összeg helyett egy üreskezű agymosott érkezik, másrészt a falu népe nagy tisztelettel övezi a fiát határozottan nevelő családfőt.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez