Obama asztalán a Keystone olajvezeték engedélyezése

Az Egyesült Államok Képviselőháza ismét megszavazta, hogy megkezdődjön a Keystone XL csővezeték építése Kanada és az USA déli területei között. Barack Obama korábban többször kijelentette, hogy megvétózza a törvénytervezetet, ha az átmegy a Kongresszuson.

A törvényhozás republikánusok által irányított alsóháza már korábban is támogatta az építkezést, de a 2015-ig demokrata többségű Szenátuson nem ment át az indítvány. Így Obamának nem kellett vétóhoz folyamodnia eddig, nem csak a csővezeték ügyében, de más kérdésben sem. Most viszont, hogy a felsőházat is a konzervatív párt uralja, kisebb kiegészítésekkel, de elfogadták a Keystone XL engedélyezésének tervezetét. A tegnapi jóváhagyás után pedig a Képviselőház már tovább is küldte azt az elnöknek.

A csővezeték megépítését 270 képviselő támogatta 152 ellenében. A demokraták közül 29-en szavaztak „igennel”. A Szenátuson 62-36 arányban ment át korábban a javaslat. Nincs meg tehát egyik házban sem a kétharmados többség, amivel elkerülhető lenne az elnöki vétó. Ennek ellenére nehéz helyzetben van Obama, mert saját pártjának egy részével, és a csővezeték építését támogató szakszervezetekkel is szembe kell helyezkednie, ha visszautasítja a törvénytervezet aláírását.

A Keystone XL megépítése mellett szól, hogy az infrastruktúra-fejlesztési beruházás munkahelyeket teremtene, és segítene tovább csökkenteni az Egyesült Államok függőségét a közel-keleti olajtól. Az ellenzők szerint azonban kevés amerikai vállalhatna munkát a projektben, és az esetleges előnyök egyébként is eltörpülnek a környezetvédelmi kockázatok mellett.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez