Uganda – az afrikai turizmus új sikerországa

A terrorizmus és a gócpontok közelsége sajnos komoly turisztikai, ezzel gazdasági károkat okoz több afrikai országban is, ami olyan országoknak kedvez, mint Uganda.

A mindennapi életet átszövi a félelem a felismerhetetlen, mindig brutálisan fellépő terrortól, ma már Európában is. Lehet ez még rosszabb is, például ott, ahol szomszédosak és nagyon közeliek a problémás területek, ahol vallási, gyakran faji vagy törzsi alapon fel-feltűnhetnek az alaktalan, gyilkoló csoportok. Legyen ez a Boko Haram, al-Kaida, LRA (Lord’s Resistance Army), IS (Iszlám Állam), egytől egyig félelemmel tölt el mindenkit és természetesen senki nem közelítené meg őket egyedül sem nemhogy a családdal az oldalán.

A turizmus erős gazdasági potenciál, ami látványosan segített már több afrikai országnak is kiemelkedni és fejlődni, ilyen például Egyiptom, Tunézia, Kenya, Tanzánia, Namíbia.

Sok ország viszonylag elzárt maradt a turisták elől, mivel törékeny politikai rendszerek, diktatúrák vagy látványos közbiztonsági problémák jellemezték őket. Voltak olyan országok, amelyeket a nemzetközi, legtöbbször negatív média vízhangok nem tettek igazán kecsegtető utazási célpontokká. Furcsa mód ezek az eddig elfelejtett, megbélyegzett országok ma már csillogó pontokká váltak a turisztikai térképeken.

Ilyen Uganda is.

Uganda természeti kincsei lenyűgöző változatossággal vonják be a környezetet, mindent megadva a kíváncsi utazónak. Sehol nem tolonganak, idegesítenek bennünket a fényképezőkkel és objektívekkel akcióhősökként megjelenő tömeg-turisták. Kellemes és mindig vidám „még átlagban azért nem professzionális vendéglátás” mellett tölthetünk élménydús napokat bármelyik részén is az országnak. A klíma kellemes, soha nem érezzük sem hidegnek, sem melegnek, mivel alaphelyzetben ugyan az Egyenlítőn van, de tengerszint felett 1000 métertől, magasan fekszik az ország nagy része és a Viktória-tó medencéje állandóan kellemes szellővel mozgatja át a rétegeket. A dombokkal, hegyekkel tarkított kép elképesztő színekben pompázik és mindig minden évszakban hihetetlenül zöld. Állat és növényvilága igazi afrikai Kánaánt ígér minden pillanatban.

Közel-távol, még nem kellemetlen távolságokra találhatunk szafari parkokat, tavakat (Viktória-tó, Albert-tó, György-tó, Edward-tó), itt ered a Nílus, majd folyik egészen a Földközi tengerig. A folyó deltája észak-nyugaton az Albert-tónál állatoktól hemzsegő természeti gyönyör, a folyamon található vízesések pedig megszégyenítő erővel hatnak az oda ellátogatókra. Keleten a Mont-Elgon, nyugaton a Mont-Rwenzori-hegység magasodik az ember fölé sokszor 4-5000 méter magasan. Az afrikai Nagy-hasadékvölgy egy nagy szeletét olyan szerpentinen autózva tekinthetjük meg, ami az osztrák, vagy olasz hegyi-autóutakat hamar elfeledteti velünk. Végeláthatatlan banán és tea ültetvények terülnek szőnyegként a lejtőkre, elképzelhetetlen zöld és zöld mindenfelé. Kihagyhatatlan megemlíteni a világon egyedüli lehetőség, hogy gorillákat lássunk kerítés nélkül a természetes élőhelyükön a kongói határvidék hegyeiben.

Egyszóval lenyűgöző, amit ebben a paradicsomi országban láthatunk, és mindezt biztonságosan tehetjük. A közbiztonság jónak mondható a kimutatások alapján, de kitűnőnek mondanám a helyi tapasztalat és köz-érzés alapján. Kiemelt fenyegetettségű országok közé sorolják Ugandát, ami a terrorizmust illeti, de az országban 5 éve nem történt semmilyen direkt incidens.

Afrika gyöngyszeme várja az utazni vágyókat és higgyék el, mindent meg is tesz ennek érdekében, hát kalandra fel…

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez