A BT elzárná az Iszlám Állam pénzügyi csapjait

ENSZ határozat született, amely szankciókkal fenyegeti a kalifátussal kereskedő államokat és cégeket.

A határozat szövegét Oroszország dolgozta ki, és teljes egyhangúsággal, azaz 15 tagállam szavazatával fogadta el a Biztonsági Tanács. Ritka az ilyen egység, különösen annak fényében, hogy más Szíriát vagy Ukrajnát érintő ügyekben többnyire eltér az orosz és az amerikai álláspont. Igaz ez a határozat inkább egyfajta elvi állásfoglalás, és félő, hogy sok konkrét fogantja nem lesz. A szövegben az áll, hogy szankció fenyeget minden olyan országot, céget és magánszemélyt, amely, és aki az Iszlám Állammal vagy már terrorista csoporttal kereskedik. Első sorban az olajvásárlás megakadályozása lenne a cél. Az Iszlám Állam több olajlelőhelyet is elfoglalt Szíriában és Irakban. A kitermelt olajat „diszkont áron” kínálja és a becslések szerint naponta minimum 1 millió dolláros bevétele van. Kik a vevők? Erről nincs hivatalos nyilvántartás, hiszen csempészetről van szó. De tudható, hogy sok olajat adnak el Törökországban, Irakban, sőt Szíriában is, még az Asszad rezsim által ellenőrzött területeken is. A bennfentesek szerint a határozat valójában Törökországnak és Szíriának szánt burkolt figyelmeztetés. A szövegben szó van arról is, hogy az ENSZ tagállamok ne fizessenek váltságdíjat túszaikért, és szankciók fenyegetik azokat is, akik az Iszlám államtól megveszik az elrabolt műkincseket. Arról azonban nincs szó a szövegben, hogy milyen szankciókkal kellene szembenézniük a vétkes államoknak, cégeknek, magánszemélyeknek. Sok megfigyelő számára ez is bizonyítja, hogy inkább csak egy ünnepélyes szándéknyilatkozat született, és nem komoly fenyegetést jelentő határozat. (Fotó:AFP)

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez