Kevés kínai milliárdos éli meg az öregkort

Azt mondják, a pénz nem boldogít, de az sem árt, ha van. Persze nem mindegy, hogy mennyi. Egy tanulmány nemrég kimutatta, hogy a kínai milliárdosok nem élik meg az öregkort.

Nemrégiben rivális bűnözők meggyilkolásáért végezték ki Liu Han bányamágnás maffiavezért Kínában, négy társával együtt. A Sichuan Hanlong energiaipari konglomerátum elnöke a bányák mellett az ingatlankereskedelemben, az idegenforgalomban és a szerencsejáték-iparban is érdekelt volt. Az elítéltek az ellenlábas bandák tagjai közül legalább nyolc embert agyonlőttek. A halálos ítéleteket tavaly májusban mondta ki a bíróság.

Liu Han is a 148 leggazdagabb Kínai közé tartozott, akik a Forbes magazin listáján szerepelnek. Kivégzése a kínai médiát arra inspirálta, hogy statisztikát készítsen  a milliomosokról, amiből kiderült, hogy a kínai gazdagok átlagéletkora 48 év.

Az eredményeket az Iza Sankei Digital japán oldala tette közzé,  nem kifejezetten jelölve meg, hogy melyik médium készítette a tanulmányt, és hogyan. Azt azonban így is tudni lehet, hogy 2003 és 2011 között 72 kínai milliomos halt meg. Közülük 15-öt megöltek, 14-et kivégeztek, 17 öngyilkos lett,  19 pedig betegségben hunyt el. Átlagban 48 évet éltek. Egészen véletlenül Liu Han is 48 éves volt, amikor kivégezték. A kínai média úgy fogalmazott, hogy gazdagnak lenni nagy kockázattal jár. A tanulmány főként azokról az ultra-giga gazdagokról beszél, akiknek vagyona több mint 15,8 millió dollár.A Business Insider kimutatása szerint 2012-ben 63,500 ilyen ember volt Kínában. De miért halnak meg ilyen fiatalon?

(Fotó:Wikipedia)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez