Hol a legkockázatosabb élni?

World Risk Index- a világ országaira vonatkozó kockázati mutató- ezt tette közzé az ENSZ környezetvédelmi egyeteme, mely elsősorban a klima megváltozására koncentrál hiszen az év végén erről rendez az ENSZ világkonferenciát Párizsban.

Vanuatu az első a listán, mert a miniállam a tengerbe veszhet a következő évtizedek során, ha tovább emelkedik az óceánok és tengerek vízszintje. A szakértők nemcsak a természeti katasztrófák valószínűségét vizsgálták, hanem azt is, hogy a szóban forgó ország lakói mennyire képesek szembeszállni a várható kedvezőtlen természeti jelenségekkel. Ezért aztán a fejlett világ államai mind alacsony kockázati mutatót kaptak, függetlenül attól, hogy milyen természeti változások fenyegethetik őket. A negatív kockázati listán a szegény és elmaradott országok szerepelnek.

Vanuatu után mindjárt a második a Fülöp-szigetek, melynek népessége közelíti a száz milliót, de sem az állam, sem a társadalom nincs felkészülve arra, hogy a szigetek nagy részét elöntheti a tenger. Pedig Ferenc pápa is felhívta erre a figyelmet, amikor a világ legnépesebb miséjét pontifikálta a Fülöp-szigeteken. A harmadik helyen a vész listán Tonga áll, azután Guatemala, Banglades és a Salamon szigetek következnek. Itt különösen Banglades szerepe aggasztó, hiszen az ország lakossága 180 millió, és mindenfajta természeti katasztrófa óriási menekültáradatot indíthat el. A tízes negatív kockázati listán szerepel még Costa Rica, Salvador, Kambodzsa és Papua Új Guinea. Ezek az országok, ezek a társadalmak azok, amelyek az ENSZ kockázati listáján a legrosszabb besorolást kapták. Az előrejelzések szerint képtelenek lesznek szembenézni azokkal a természeti katasztrófákkal, melyek szinte menetrendszerűen bekövetkeznek. Az ENSZ szakértők külső segítséget javasolnak ezeknek a szegény országoknak a természeti katasztrófák megelőzésére, de nagy kérdés, hogy a nagy klíma csúcs decemberben kész lesz-erre Párizsban?

(Fotó:Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez