Meleg-detektor az Öbölben

Az eddig sem túl szép napoknál még rosszabbak várnak a homoszexuálisokra az Öböl mentén: most azt tervezik, be sem engedik őket.

Arról, hogy miképp tudnák megállapítani, kit kell kizárni, egy  kuvaiti hivatalnok beszélt a SyndiGate Infónak. A bevándorlók rutinszerű egészségügyi átvilágítását erre is kiterjesztenék. Hogy pontosan miként, azt nem árulta el, de biztos eredményt ígért. Az Öböl menti országokban tilos a melegek kapcsolata. Bahreinben azonban aggódnak a törvényhozók. Úgy látják, egyre több a saját neméhez vonzódó bevándorló, ezért egyrészt meg akarják előzni a bejutásukat, másrészt lebukás esetén azonnal kiutasítanák őket. Hogy milyen is egy ilyen lebukás, azt két éve már megmutatták. Akkor 127 homoszexuálist vettek őrizetbe, amiért – idézzük – züllött és illetlen partit tartottak. Konkrétan kibéreltek egy sporttermet az egyik konzervatív faluban, fizetős ismerkedési estre. A főleg halászatból élő helyiek panaszt tettek az éjszakai zaj miatt. A rendőrség kiszállt, egy fedett ügynöke befizette a 20 dináros beugrót, és részben női ruhába öltözött, piáló, sisázó társaságban találta magát. Erősítést kért, majd társaival együtt mindenkit őrizetbe vett. A rabomobilba pakolt 18-30 évesek kettő kivételével mind az Öböl mentéből érkeztek – őket aligha tarthatnák távol az új rendelkezésekkel. A 18 év egyébként önmagában is súlyosbító körülmény: Kuvaitban például tíz év börtönnel büntethető, aki 21 évnél fiatalabb azonos neművel lép viszonyra. Mindez persze nem csak a férfiakra vonatkozik. Néhány éve azért tiltottak be egy egyiptomi filmet, mert a kuvaiti cenzorok szerint túl forró jelenetekben túl kendőzetlenül mutatott leszbikus párokat.  

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez