Szűzhártya – szigorúan titkos műtétek Libanonban

Egyre többen kérik, ám az egyetemisták tizede megverné majdani feleségét, ha kiderülne: ő is igénybe vette. Libanonban divat a szűzhártya visszavarrása. A muszlimok és a keresztények között egyaránt. De nem csak ott: a Közel-Keleten általában. Vitáznak arról, hogy átvágás-e vagy sem. Egy alig pár éve készült felmérés szerint a felsőoktatásban tanulók közül minden huszonötödik ölne, ha utólag arról értesülne: nem eredeti, csak művi úton előállított szüzet vett feleségül.

Egy arab mondás szerint egy nő tisztessége olyan, mint a gyufa: csak egyszer lehet meggyújtani. A legtöbb férfi ezt halálosan komolyan veszi, a lányok pedig igyekeznek megfelelni az elvárásnak. Vagy úgy, hogy megőrzik azt, amit a magyar népnyelv is a legdrágább kincsüknek tart, vagy úgy, hogy pótolják azt, ami már elveszett. Mint annak a Libanonban élő szíriai férfinak a volt barátnője, akit az ex-szerető segített hozzá az esküvője előtt a szűzhártya helyreállításához. A barát mindent elrendezett: felhívta az orvost, időpontot kért, kézen fogta a lányt és végigizgulta a beavatkozást. Az altatásból ébredő új szűz boldog volt: másnap jöhetett az esküvő.

hymen-repair-by-dr-luciano

Az orvos saját bevallása szerint két-három ilyen műtétet végez évente. Hogy mennyiért, az ugyanolyan titkos, mint a páciensek adatai. A doki nem is vezet nyilvántartást. Azt mondja, teljesen felesleges, a lányok úgyis álnevet és hamis telefonszámot adnak meg. Ő maga egyébként nem tartja átvágásnak azt, amit csinál. Szerinte a kettős mércével van baj. Az egyre növekvő szexuális szabadság ütközik a merev társadalmi elvárásokkal. Ha nagy szakállt viselsz, naponta ötször imádkozol, megveted az alkoholt és végigböjtölöd a Ramadánt, oké, szüzet akarsz. De ha nem vagy elkötelezett muszlim, sok nőd volt már, piálsz, nem tartod a böjtöt, hogy a fenébe akarhatod, hogy a feleséged érintetlen legyen? Na, ő ezért segít a magánklinikáján annak, aki hozzá fordul. Mert máskülönben megvetés és családon belüli erőszak lenne a vége.

lib

A libanoni egyetemisták nem ennyire megengedőek. A bejruti amerikai egyetem 600 diákot kérdezett meg az öt legjobb felsőoktatási intézményből. A kutatóknak több fiú, mint lány mondta azt, hogy nem talál kivetnivalót egy ilyen műtétben: 25, illetve 18 százalék. A férfiak fele bocsátana meg, ha kiderülne, hogy a felesége szüzességét műtéttel állították helyre, a másik fele azonnal elválna. Tizedük meg is verné az asszonyt, négy százalékuk pedig megölné. A felmérésben részt vevők közül a keresztények valamivel megengedőbbek voltak, mint a muszlimok. A kutatók ijesztőnek tartják ezeket az arányokat, hisz majdani értelmiségiekről van szó.

libanon

A jelenség egyébként nem csak libanoni. Egyiptomban találkoztam egy idősebb hölggyel, aki szinte minden idejét az egyik kopt templomban töltötte. Gyerekcsőszöket közvetített, segített a hitoktatásban, házasságot szerzett és asszonyokat győzködött arról, hogy tűrniük kell a férjük mellett. Közben pulóverek tucatjait kötötte jótékonysági bazárokra. Amikor megkérdeztem, hogy mire gyűjtik a pénzt, a világ legtermészetesebb hangján azt mondta: szüzességet helyreállító műtétekre. De az ő világában csak valaki mással történhetett ez meg – a saját lányával soha. Legfeljebb titokban.

(Visited 10 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez