Az apró házak a sírok: az ókortól hasonlókba temetkeznek az egyiptomiak. A padló alatt kamra rejti a holttesteket: ha egy családnak új halottja van, felemelik a kőtömböt, és a lenti polcokra fektetik. Fölöttük két szoba, ezekben gyűlnek össze a hozzátartozók, külön a nők és külön a férfiak, hogy az évfordulókon együtt imádkozzanak. És ezekben élnek azok, akiknek máshol nem jutott lakás.
Kairó 1 milliósból 17 milliós várossá nőtt az elmúlt században. Sok szegény költözött fel vidékről, de az igazi temetőfoglalási hullám akkor kezdődött, amikor Izrael 1967-ben elfoglalta a Sinai félszigetet. Nem tudtak mit kezdeni a fővárosba özönlő egyiptomiakkal, és Nasszer elnök engedélyt adott a temetői letelepedéshez. Sőt az áramot és a vizet is bevezették a több mint ezer éves holtak városába. Az 1992-es nagy földrengés aztán tovább duzzasztotta a lakók számát: ma becslések szerint félmillióan vannak.
Bár nem ez Kairó legjobb lakcíme, sokan gondolják úgy, hogy szerencsések, amiért itt lakhatnak. Például Fatima és családja. Igaz, nekik jutott az egyik legszebb sírház: az egyiptomi bankot alapító Talaat Harb díszes és tágas mauzóleuma. Az épületben konyha, gáztűzhellyel és mosogatóval, mellette parányi fürdőszoba, a nappaliban óriástévé, a két félhomályos hálószoba tele könyvekkel. A család húszéves lánya közgazdaságtant hallgat az egyetemen. A “házbérletet” az édesapja örökölte a nagyapjától 45 évvel ezelőtt: ez a dolgok menete arrafelé is. Azt mondja, tulajdonképpen jó hely: hol másutt lakhatnának ők egy villában, ráadásul gyönyörű kert is van hozzá. Ha a tulajdonos családból meghal valaki, ők segítenek a temetésnél. Felemelik a kőtömböt, hogy elhelyezhessék a föld alatt az új holttestet. Ők gondozzák az építményt és a kertet is.
Ilyesmiért engedik itt lakni az embereket sírok tulajdonosai. Vagy azért, mert valamicske bérleti díjat fizetnek. Tűrhetőbben lehet a Holtak Városában élni, mint a nyomornegyedekben. De a cím nem szalonképes. Fatima nagyobbik lányával is felbontotta az eljegyzést a vőlegénye, amikor kiderült, hol laknak. De van persze más gond is. Egy másik asszony, Dália, aki hat gyermekével él egyetlen szobában, azt mondja: nincs pénzük, nincs hova menniük. Ez neki sem könnyű, de már megtanult élni a holtak között. A gyerekek viszont mindig rettegnek, ha holttestet visznek végig a szomszéd utcákon.
A hely régebben barátságosabb volt. Ma már nem fogadja szívesen a turistákat, az arab tavasz óta romló közbiztonság itt is érezhető. A holtak városába több kábítószer-kereskedő jön, mint rendőr. Ma már nehezebb dolga lenne annak az olasz filmrendezőnek is, aki öt évig forgatott itt, és különös filmjével persze egy rakás nemzetközi díjat nyert. El Arafa egzotikus helyszín. A mindenkori egyiptomi kormányok egymás után vázolnak fel terveket a lakók elköltöztetésére, de mindig akadnak sürgősebb dolgok. Így aztán az élet folyik tovább a halottak között.