Elítélték a harminchét rab haláláért felelős rendőrt Egyiptomban

Ezen a héten zárult le annak az egyiptomi rendőrnek a pere, aki felelős volt harminchét rab fulladásos haláláért. A rendőrtiszt 10 évnyi szabadságvesztést kapott és kényszermunkára ítéltek.

Az eset tavaly augusztus 18-ra nyúlik vissza, amikor egy túlzsúfolt rabszállító furgonban több tucat ember megfulladt. Az áldozatok a belügyminisztérium szerint az időközben terrorszervezetnek nyilvánított Muzulmán Testvériség tagjai voltak, de a tragédia körülményeit vizsgáló – a hét túlélő és további mintegy negyven tanú vallomásán alapuló – nyomozás eredményei szerint olyanok is a halottak közt voltak, akik nem tartoztak egyik politikai mozgalomhoz sem.

A foglyokat a biztonsági erők augusztus 14-én vették őrizetbe a Rábaa el-Adavíja-mecset előtt az iszlamista Mohamed Murszi elnök megbuktatása ellen tartott tömegtüntetés erőszakos feloszlatásakor, akkor az összecsapásokban több száz ember halt meg.

Négy nappal később az Abu Zaabal börtönbe szállították volna a foglyokat. A bíróság megállapítása szerint eredetileg huszonnégyen fértek el abban a furgonban, amelybe negyvenöt embert zsúfoltak be az őrök. A járművet – amelynek az egyik rendőr tanúvallomása szerint nem működött a klímaberendezése – ezután több mint hat órán át hagyták a tűző napon vesztegelni.Három további rendőr egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A kedden elítélt rangidős rendőrtiszt, Amr Fárúk ezredes állítása szerint a fuldokló rabokat háromszor is kiengedték, a hét túlélő és több biztonsági tanúvallomása szerint viszont az áldozatok egyszer sem hagyhatták el a furgont, mindössze annyit tettek helyzetük könnyítéséért, hogy többórás várakozás után vizet locsoltak be a jármű ablakain keresztül.

Mire a foglyok kiszálltak volna a gépkocsiból, legtöbbjük már eszméletét vesztette. Fárúk szerint amikor kinyitották a jármű hátsó ajtaját, a rabok berántották magukhoz az egyik őrt, mire egy rendőr könnygázt lőtt be furgon ablakán keresztül, aminek következtében a bennlévők közül majdnem mindenki megfulladt. A bírói testület szerint a teljesen kimerült foglyok nem lehettek képesek arra, hogy a rendőrség egyik tagját túszul ejtsék, így Fárúk változatát elvetette.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez