Megharapta egy nő kezét a kígyópálinka

Három hónapja halottnak kellett volna lenni annak a kígyónak, amelyik megmarta egy kínai nő kezét.

A Heilongjiang tartomány Shuangchen városában élő Liu asszony három hónappal ezelőtt vásárolt a piacon egy üveg kígyópálinkát. A befőttesüvegben egy jókora kígyó teteme volt (legalább is így látszott) elöntve rizsből, alul egy kis csapon lehetett kupicánként leinni a levet a kígyóról. A kínaiak szerint, mivel a kígyó beleüríti mérgét halála előtt az ilyen italba, az igen egészséges, sőt gyógyító hatású. Liu asszony is gyógyszerként itta, minden nap egy keveset. Amikor elfogyott, lecsavarta az üveg tetejét, hogy újabb adag pálinkát töltsön a kígyóra. A halottnak hitt állat azonban hirtelen kihúzta magát, és belemart Liu asszony kezébe. A nőt azonnal kórházba szállították, és a gyors beavatkozásnak köszönhetően komolyabb gond nélkül megúszta a kígyómarást.

Ez nem az első eset Kínában, hogy hónapok óta alkoholban tartósított kígyó harap meg embert. 2009-ben legalább két hónapot élt túl egy hüllő a pálinkásüveg mélyén. A szakértők szerint ez úgy lehetséges, hogy a hüllők hasonló helyzetben képesek hibernálni magukat, lelassítani a szívverésüket, és igen hosszú időt elélni ebben az állapotban étlen-szomjan. Egyedül levegőre van szükségük – így elég ha az üveg nem zár tökéletesen hermetikusan.

(Visited 14 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez