Indul az első kínai teherűrhajó

Kína 2016 táján küldi fel az űrbe a Tienkung-2 űrlaboratórium kiszolgálására a Tiencsou nevű teherszállító űrhajóját. Teherbírása a világ eddigi legjobb hasonló űreszközeinek kapacitásával fog vetekedni, sőt, egyes fejlett országok által építettnél jobb lesz.

 A kínai űrprogram vezető tervezője, Csou Csien-ping a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy az űrhajót az újonnan kifejlesztett Hosszú Menetelés-7 típusú hordozórakétával akarják pályára állítani.

A tervek szerint az űrlaboratóriummal automatikusan fog összekapcsolódni. A teherszállítás rendszerének a kiépítése rendkívül fontos, mivel csak ily módon juttathatnak majd hajtóanyagot és az űrhajósok életéhez szükséges egyéb tárgyakat, élelmiszert, illetve kutatási berendezéseket az ország jövőbeni önálló űrállomására.

A technológia elsajátítása tehát fontos az űrállomás megépítéséhez és üzemeltetéséhez – magyarázta Csou, aki a kínai népfront hétfőn kezdődő országos ülésszakán vesz részt.

A szakember hangsúlyozta, hogy az embereket szállító űrhajók szállítási kapacitása szűkös és igen költséges.

A teherszállító űrhajó viszont többször használható a Föld és űrbéli célja között, dokkolásához, vagyis a már űrben keringő űreszközhöz történő csatlakozásához nem kell embereket a fedélzetén szállítania.

A Tiencsou az űrben keletkező hulladékok megsemmisítésében is fontos szerepet kap. A szállító űrhajóhoz háromféle kabinszerkezetet terveztek, egy teljesen zártat, egy félig nyitottat és teljesen nyitottat.

Teherbírása a világ eddigi legjobb hasonló űreszközeinek kapacitásával fog vetekedni, sőt, egyes fejlett országok által építettnél jobb lesz – jelentette ki Csou Csien-ping. Kína első űrlaboratóriumát, a 8,5 tonnás Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kísérleti űrállomást 2011 szeptemberének végén indították útnak.

Alig másfél hónappal később sikeresen összekapcsolódott vele a Sencsou-8 ember nélküli űrhajó. A Sencsou-9 2012 júniusában három űrhajóssal a fedélzetén szintén sikeresen kacsolódott hozzá, automata üzemmódban és kézi dokkolással.

Egy évvel később a Sencsou-10 űrhajó szintén három kínai űrhajósával, köztük az első nővel, többször is összekapcsolódott a Tienkung-1-gyel. A Tienkung-2-őt várhatóan 2015-ben küldik fel az űrbe.

A kutatók jelenleg a Hosszú Menetelés-7 típusú hordozórakéta fejlesztésén dolgoznak, amely új környezetkímélő hajtóanyaggal működő, újgenerációs hajtóművel rendelkezik. Szállítókapacitása meghaladja a 13 tonnát.

A kínai űrprogram tervei szerint a kelet-ázsiai ország egy évtizeden belül megépíti első állandó űrállomását, amelyet alacsony Föld körüli pályára szánnak. A rövid távú missziók esetében hatfős legénységnek ad majd otthont, a hosszabbakhoz háromfősnek.

Korábbi hírek szerint az űrállomás 60 négyzetméteres lesz, központi, 18,1 méteres modulja 20-22 tonnát nyom majd. Ehhez csatlakoztatnak két független laboratóriumot. Kína 2003-ban a világ harmadik országaként bocsátott önerőből embert az űrbe, s azóta is igen gyors ütemben fejleszti űrprogramját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez