Kislányok ne hízzatok! Szülők ne szóljatok!

Ha egy kislány kissé duci 10 éves korában, akkor egyáltalán nem biztos, hogy teltkarcsú lesz, ha felnő. Ha viszont gyerekkorában folyton figyelmeztetik erre, akkor ennek 66%-al nagyobb az esélye.

 

 

 

 

 

 

Ezt állapította meg egy felmérés, melyet Janet Tomiyama végzett el, több mint kétezer kislányon. A japán-amerikai kutató, aki Los Angelesben a UCLA egyetemen dolgozik, majdnem leesett a székről, amikor meglátta a kutatási eredményeket. A szülők ugyanis a világ minden részén figyelmeztetik a gyerekeket és főként a kislányokat: ne torkoskodjatok, mert rossz vége lesz. Ennek ellenére tele van a világ duci kislányokkal Amerikától Japánig. Mindez nem jelent semmit, ha nem foglalkoznak vele túlságosan sokat.

Eddig senki sem értette, hogy miért sikertelenek a prevenciós kampányok, amelyek az elhízást akarják megakadályozni. Most kiderült: a gyakori figyelmeztetés okozta stressz kiválthat egyfajta dac reakciót és önkéntelenül is megindul a hízás nem épp kedvező folyamata.

A japán-amerikai pszichológus szerint a vizsgálat egyértelműen azt mutatta, hogy ahol a kislányokat állandóan figyelmeztették a túlsúly veszélyére, ott pontosan az ellenkező hatást érték el. 66%-al több lett a túlsúlyos azok között a lányok között, akiket folyton folyvást figyelmeztettek.

“Vigyázzatok a formátokra, ne torkoskodjatok!”
A szülők tehát túlbuzgalmukkal akaratlanul is ártanak a duci gyereknek, aki nyugodtan majszolhatja az édességeket, ha nem figyelmeztetik folyton.

“Vigyázz magadra! Ennek rossz vége lesz! Duci kislányból dagi felnőtt leszel!”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez