Gáza újjáépítéséről szóló nemzetközi konferenciát tartottak Egyiptomban

Még jelenleg is zajlik az a donorkonferencia, amely Gáza újjáépítéséről szól. A megnyitón Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök tartott beszédet, s az eseményen részt vevő külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek képviselői több százmillió dollárt ajánlottak fel a palesztin enklávénak.

Az „Újjáépíteni Gázát” nevű segélykonferenciát Egyiptom és Norvégia szervezte. A rendezvény Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök ünnepélyes beszédével vette kezdetét. Az egyiptomi vezető vasárnap kijelentette, hogy “ideje véget vetni a konfliktusnak a palesztinokkal”, és sürgette Izraelt, hogy vegye fontolóra újabb erőfeszítések megtételét a békéért az először 2002-ben előterjesztett és Izrael által elutasított arab kezdeményezés alapján. “Igazi kiindulóponttá kell tennünk e pillanatot egy olyan béke megteremtéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a felvirágzást, és valóra váltja az együttélés álmát, ez pedig az arab békekezdeményezés víziója.

Az arab béketervezet, amelyet Szaúd-Arábia terjesztett elő az Arab Liga 2002-es bejrúti csúcsértekezletén, felkínálta Izrael teljes elismerését, amennyiben a zsidó állam lemond az 1967-es háborúban elfoglalt összes területről, és belegyezik a palesztin menekültek ügyének “igazságos megoldásába”.

A palesztin részről jelen volt Mahmúd Abbász, a Fatah elnöke, aki beszédében Izraelt bírálta, sőt szinte követelte, hogy a nemzetközi közösség „számoltassa el” az államot, mert ő felelős a legutóbbi háború kirobbantásáért és meg kell akadályozni, hogy „újra a földdel tegye egyenlővé Gázát”. Az általuk készített 76 oldalas dokumentumban körülbelül négy milliárd dollárra becsülik a Gázai övezet újjáépítésének költségeit és legalább 100 000 embernek kellene otthont építeni.

A konferencián mintegy harminc ország külügyminisztere és nemzetközi szervezetek képviselői vettek részt. A Hamász képviselője, Mussza Abu Marzuk kijelentette, hogy a felajánlók megnyugtatása érdekében egy nemzetközi, független és az ENSZ alatt álló testület fogja ellenőrizni a pénz áramlását és az adományok szétosztását.

Az arab országok közül az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait 200-200 millió dolláros támogatást jelentette be. A legnagyobb összeggel Gáza újjáépítéséhez Katar járult hozzá: Doha mintegy egymilliárd dollárt ajánlott fel.

Izrael nem vett részt a Gáza helyreállításáról szóló konferencián. Erre Egyiptom miatt nem került sor, mivel Kairó Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala – az izraeli külügyminisztérium szándékaival ellentétes – megállapodásra jutott, amelynek értelmében senki sem vesz részt Izrael képviseletében a kairói nemzetközi fórumon. Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése után a Jediót Ahronót című újság honlapjának úgy fogalmazott, nem helyes, hogy Izrael nem vesz részt. “Izrael nélkül nem lehet helyreállítani Gázát.”

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a felszólalásában a kétállami megoldást sürgette, amely szerinte tartós békét biztosít a palesztinok és az izraeliek számára. Ezenfelül megemlékezett azokra az ENSZ alkalmazottakra is, akik életüket vesztették az izraeli „Erős Szikla” hadműveletben. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy “2009-ben a nemzetközi közösség már összegyűlt” Kairóban a hat év három pusztító háborúja utáni gázai újjáépítés érdekében. “Akkor támogatást ígértünk, és megegyeztünk az újjáépítésben, ma pedig újra itt vagyunk az építés-rombolás ciklusa folytatódik, súlyosbodik.”

Az Egyesült Államok külügyminisztere, John Kerry szintén részt vett a konferencián. Az Egyesült Államok 212 millió dollárt ajánlott fel az újjáépítésre. Ugyanakkor az amerikai diplomácia vezetője még hozzátette, hogy remélhetőleg újraindulnak a béketárgyalások az izraeliek és a palesztinok között, mivel „nem engedhető meg még egyszer olyan pusztító háború, mint amilyen nyáron volt”. Az amerikaiak 75 milliót szánnak a sürgős gázai kárenyhítésre és a kezdeti helyreállítási erőfeszítésekre, 100 milliót a Palesztin Hatóság költségvetési igényeire fordítanak, beleértve a kelet-jeruzsálemi kórházi hálózat pénzügyi támogatását, 37 milliót pedig a Palesztin Hatóság intézményeinek további erősítésére, a gazdasági növekedés élénkítésére, egészségügyi és humanitárius segítségnyújtásra, valamint a ciszjordániai infrastruktúra és vízkészletek fejlesztésére.

A nyugati országok közül még Németország és Nagy-Britannia egyaránt jelentős összegekkel járult hozzá az újjáépítéshez. „Nem engedhetjük meg, hogy a gázai lakosok a teljes kétségbeesésbe süppedjenek”. – nyilatkozta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, aki hozzátette, hogy Berlin 50 millió euróval járul hozzá a fejlesztésekhez, miközben London 32 millió dollárnyi segélyt ajánlott fel.

A konferenciával egy napon jelentette be a palesztin egységkormány, hogy sikerült megállapodniuk az egyik leginkább vitatott pontban, vagyis a „közös határrendészet felállításának” a kérdésében, ami sokáig a Fatah és a Hamász megbékélés útjában állt. Két határátkelőt fognak közösen felügyelni a Gázai övezet és Izrael között, az egyik a Kerem Salom-i átkelőhely az áruforgalmat, a másik pedig a személyforgalmat szolgálja. A palesztin kormány polgári ügyekért felelős minisztere, Mohamed Musztafa a Maan ezenfelül még azt nyilatkozta, hogy vasárnap megkezdődik az építőanyagok Gázába szállítása.

Egyiptom közbenjárásával született meg az ötven napos gázai konfliktust lezáró tűzszüneti megállapodás Izrael és a palesztin frakciók között. A konfliktusban az augusztus 26-án kötött tűzszünetig 2140 palesztin és 72 izraeli haltak meg, de sebesültek száma együttesen elérte a 15 000 főt is.

FRISSÍTVE: Az „Újjáépíteni Gázát” konferencia mérlege – összesen 5,4 milliárd dollárnyi segély gyűlt össze. Ezt állítja a norvég külügyminiszter, aki szintén részt vett a konferencia megszervezésében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez