Francia villámvizit kemény üzenetekkel Maliban

Mali, Bamako – Hatalmas rendőri készültség volt Bamakoban, ahol Juppé francia külügyminiszter mindössze három órát töltött. A hatóságok attól tartottak, hogy tüntetések lesznek Franciaország ellen, mert Párizs túlságosan „elnéző” a tuareg lázadókkal szemben.

 

 Alain Juppé alig több mint egy órán át  tárgyalt Amadu Tuman Turé elnökkel, és két fontos dolgot közölt. Egyrészt azt, hogy tárgyalnia, és nem háborúznia kell a tuareg lázadókkal, másrészt pedig azt, hogy a háborúra való hivatkozással nem változtathatja meg a választási menetrendet!

 

A választásokat elvben még az első félévben meg kell tartani, de az ellenzék azzal vádolja a 10 éve hatalmon levő elnököt, hogy a háborúra hivatkozva el akarja azt halasztani. Az elnök ezt cáfolta abban az interjúban, melyet a francia közszolgálati rádiónak adott. Amadu Tuman Turé úgy fogalmazott, hogy kész a távozásra is!
Juppé külügyminiszter ugyancsak az RFI- nek nyilatkozva kijelentette: „a konfliktust Maliban fegyverrel nem lehet megoldani, ezért tárgyalni kell mindenkivel, akinek helye lehet a tárgyalóasztal mellett!” A francia külügyminiszter állást foglalt Mali területi egysége mellett. Az Azawad felszabadításáért küzdő szervezet azért harcol, hogy Mali északi részén alakuljon egy tuareg állam. Mali kormánya azt állítja, hogy a felszabadítási szervezet tulajdonképp egy terrorista csoport, amely kapcsolatban áll az al Kaidával.
A francia külügyminiszter nem hisz ebben, szerinte a lázadókkal lehet tárgyalni. Mali kormányának egy igazi ellenfele van, és ez az al Kaida észak-afrikai szárnya, az AQIM!- hangsúlyozta afrikai körútjának utolsó állomásán, Bamakoban Juppé francia külügyminiszter.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez