Elküldött társaik miatt sztrájkolnak a bírók- Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Legalább két napig nem működik az igazságszolgáltatás Tunéziában. A bírói kar munkabeszüntetéséhez a bírósági titkárok is csatlakoznak. Az ellen tiltakoznak, hogy a kormányzat 80 bírót kirúgott.

 

A bírák elbocsátását az igazságügyi tárca azzal indokolta, hogy az ellenük lefolytatott vizsgálat a bűnösségüket állapította meg. A bírák szerint ez súlyos beavatkozás a független igazságszolgáltatás működésébe. A bírói szervezet megemlítette, hogy ilyen cselekményre a Ben-Ali rezsim vetemedett utoljára, és arra is emlékeztet, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége éppen abban rejlik, hogy a végrehajtó hatalom nem avatkozik bele a bíróságok dolgába. Éppen ezért az igazságügyi miniszter bírákat felmentő döntéseit súlyos merényletnek tartják. A leváltott bírák esetében a közigazgatási bíróság minden olyan végzést megsemmisített, amely nem felel meg a fegyelmi eljárás követelményeinek, vagy a védekezéshez való alapvető jogot megsérti. A bírák mozgalmához a bírósági titkárok is csatlakoznak, így legalább két napig igazságszolgáltatás nélkül marad Tunézia.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez