Franciaország azt szeretné, ha Algéria csinálna rendet a terroristák által megszállt Észak-Maliban

Algéria, Mali – Erről Fabius külügyminiszter beszélt Algírban. Mali ügyei Malira tartoznak- válaszolta tartózkodóan Murad Medelszi algériai külügyminiszter. A színfalak mögött Algéria állítólag elfogadta azt a francia álláspontot, hogy amennyiben a diplomácia nem jár sikerrel, akkor fegyverrel kell kiszorítani a terroristákat Mali északi részéről.
A francia diplomácia vezetője nyíltan katonai intervencióra hívta fel Algériát mondván, hogy meg akadályozni azt, hogy az AQIM és szövetségesei berendezkedjenek Mali északi részén. Fabius azt is elmondta, hogy az akcióhoz minden támogatást megadnak, de a gyarmati múlt miatt ” nem lehetnek ott az első vonalban”.
A probléma az, hogy senki sem akar ott lenni az első vonalban: Algéria hivatalos álláspontja az, hogy először stabilitás kell Bamakóban, majd rá kell bízni magukra a mali polgárokra, hogy döntsenek a jövőjükről. Ennek az álláspontnak az a szépséghibája, hogy Mali hadserege aligha képes egymaga kiszorítani a terroristákat az ország északi részéről.
Algéria abban bízik, hogy a tuareg lázadók és Mali hadserege együtt már képes lehet erre, de a francia szakértők szerint ez sem reális. Nemrég egy tanácskozást tartottak Algírban a Szahel országok külügyminiszterei és biztonságpolitikai szakértői. Ezen részt vett Hollande elnök Afrika tanácsadója és a párizsi külügyminisztérium szakértője is. Nekik állítólag sikerült meggyőzniük az algériai vezetést, hogy nekik is érdekük a fegyveres fellépés a  terroristákkal szemben, az AQIM megerősödése ugyanis minden államot fenyeget Északnyugat-Afrikában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez