Vadászat a Boko Haramra Nigériában

Nigéria, Maiduguri – A nigériai biztonsági erők 20 feltételezett Boko Haram terroristával végeztek egy rajtaütésben az ország észak-keleti régiójában.

A biztonsági erők (JTF) Maiduguriban léptek akcióba, ahol egy rejtekhelyet rohantak le, amelyet a feltétezések szerint a Boko Haram radikális iszlamista terrorista szervezet emberei használtak. A harcokban a biztonsági erők egy katonát veszítettek, de 20 terroristával sikerült végezniük. Victor Ebhaleme ezredes elmondta, hogy az akciót azután hajtották végre, miután biztos forrásokból értesültek arról, hogy a Boko Haram tagjai találkozót szerveztek a városban. Az ezredes elmondása szerint a Boko Haram emberei azonnal tüzet nyitottak a felbukkanó katonákra, de végül sikerült legyűrniük őket.  A Boko Haram terrorista szervezet nem nyilatkozott a történtekről. 

A Boko Haram idén indította meg a „lázadását” az ország északi régióiban. Azóta több száz civil halt meg robbantásos merényletekben és tűzharcban. A terrorista szerezet elsősorban Borno államban működik, de a központi régiókban is hajtott már végre támadásokat és a fővárost is rettegésben tartotta. A Boko Haram főleg keresztény civileket és templomokat támad, de gyakran rendőrállomásokat is felrobbant.

Goodluck Jonathan elnök nemrég parancsba adta a biztonsági erőknek és a hadseregnek, hogy keményebben lépjenek fel a Boko Harammal szemben. Azóta megsokasodtak a mostanihoz hasonló akciók, de terrorista szervezetet nem sikerült felszámolni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez