Hihetetlen menekülés-nincs halottja a nigériai támadássorozatnak

Nigéria, Kano – Ismeretlen fegyveresek két támadást is végrehajtottak Nigéria zűrzavaros, északi régiójában. A csodával határos módon ezúttal nem voltak halálos áldozatok. Nem a támadókon múlott.

Az ismeretlen fegyveresek az észak-nigériai Damagunban egy iskolát robbantottak föl, majd támadást indítottak egy keresztény templom és a helyi rendőrállomás ellen. Az iskola épülete félig összedőlt, a biztonsági erők körbevették a helyszínt. De a támadók nem adták fel, megpróbáltak elfoglalni egy keresztény templomot és lőni kezdték a helyi rendőrörsöt. A biztonságiak ekkor csaptak velük össze, és kiszorították őket a településről. Halálos áldozatokról, sérültekről nem érkeztek jelentések. Kanoban viszont egy katona megsebesült, amikor két, motorkerékpárral érkező fegyveres tüzet nyitott egy ellenőrző pontra. A támadásokért senki sem vállalta a felelősséget, de a hatóságok gyanúja szerint a szélsőséges Boko Haram iszlamista szervezet tagjai lehettek az elkövetők. A csoport, amely különösen erős pozíciókkal rendelkezik Nigéria északi részében, iszlám állam megteremtéséért küzd a térségben. Tagjai 2010 óta több mint 1400 embert gyilkoltak meg. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez