Franciák Timbuktuban – harc nélkül vették be a várost

Mali, Timbuktu – A francia és a mali kormányerők bevonultak Timbuktuba, amelyet a radikális iszlamisták tartottak ellenőrzésük alatt. A katonák nem ütköztek ellenállásba, mert a lázadók elhagyták a várost és észak felé menekültek.

 

„Ellenőrzésük alatt van a reptér Timbuktuban” – mondta egy magas rangú mali tiszt az AFP hírügynökségnek. A tiszt azt is elmondta, hogy egységeik nem ütköztek ellenállásba. A francia hadsereg szóvivője Thierry Burkhard ezredes elmondta, hogy a katonák előrenyomulását vadászgépek is támogatták. Körülbelül 1000 francia és 200 mali katona indult meg a történelmi város felé. A felszabadító egységek éjszaka érték el a várost. A szóvivő elmondta, hogy a radikális iszlamista terroristák egy része valószínűleg a városban maradt és elvegyült a helyi lakosok között, míg a másik részük valószínűleg a sivatagi rejtekhelyek felé vette az irányt. A BBC helyi tudósítója elmondta, hogy Timbuktuban ejtőernyős egységek járőröznek, a fontosabb csomópontoknál pedig katonák állomásoznak. A katonák óvatosak, mert még nem fésülték át az egész települést.

Timbuktu főpolgármester Halle Ousamane Cisse azt mondta, hogy a radikális iszlamisták négy napja felgyújtották az újonnan épült Ahmed Baba intézetet, amelyet dél-afrikai segítséggel építettek. Arról nem érkeztek hírek, hogy az épület teljesen leégett volna. A polgármester, aki jelenleg Bamakóban tartózkodik, azt is elmondta, hogy egy hete a radikálisok több házat is felgyújtottak, egy fiatal férfit pedig meggyilkoltak, mert ünnepelte a francia csapatok harci sikereit.

Miután sikerül a franciáknak és a kormányerőknek teljes egészében ellenőrzésük alá vonni Timbuktut, valószínűleg Kidal felé veszik az irányt. Kidal az Ansar Dine központjának számít, ez a legerősebb és legkegyetlenebb radikális iszlamista szervezet Észak-Maliban. Szakértők szerint a katonai intervenció első szakasza vélhetően Kidal elfoglalása után zárul le. A második szakaszt a terroristák levadászása jelenti majd, akik a francia katonai intervenció óta kerülik a nyílt összecsapásokat, szétszóródtak a sivatagban.

A francia hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a felszabadított településeket a kormányerők és az ECOWAS tagállamok katonai fogják ellenőrizni. A francia katonák ebben nem játszanak szerepet. Gaoba már megérkezet az első csádi katonai kontingens. Hamarosan Nigerből is érkeznek katonák.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez