Szomália fegyverkezik

Szomália, Mogadishu – Szomália fegyvereket vásárolt külföldről. Az első szállítmány hamarosan megérkezik a háború sújtotta országba, ahol több mint 20 éve tart a polgárháború.

 

Az ENSZ nemrég részlegesen feloldotta a Szomália elleni fegyverembargót és a mogadishui vezetésnek engedélyezte, hogy könnyűfegyvereket szerezzen be. Hassah Sheikh Mohamud szomáliai elnök elmondta, vállalják a felelősséget a fegyverekért és azzal is tisztában vannak, hogy az egész világ őket figyeli, hogy milyen eszközöket vásárolnak. A szomáliai elnök jelenleg Dohában tartózkodik, ahol az Arab Liga közgyűlésén vesz részt, ahol a szíriai válság rendezéséről folyik tanácskozás. Az elnök elmondta, hogy az első fegyverszállítmány két hónap múlva érkezik az országba. A szomáliai vezetés célja, hogy a kormányerőket és a biztonsági erők rendesen felfegyverezze, hogy hatékonyan fel tudják venni a harcot az al Shabab lázadók ellen. Az ENSZ jóváhagyása szerint a szomáliai vezetés gépfegyvereket, kézigránátokat és aknavetőket vásárolhat. Az szomáliai elnök viszont megjegyezte, hogy az országnak nagy területe és hosszú tengerpartja miatt előbb-utóbb nagyobb kaliberű és teljesítményű fegyverekre is szüksége lesz.  Az elnök azt is elmondta, hogy számításaik szerint 450 millió dollárra van szükségük ahhoz, hogy az országban kisebb fejlesztési projekteket indítsanak és elkezdjék talpra állítani a romokban heverő gazdaságot. 

Az Amerikai Egyesült Államok támogatta a fegyverembargó részleges feloldását, amely egy évig érvényes. Az ENSZ BT más tagjai viszont teljesen megszüntették volna a tilalmat. A szomáliai hadsereg felszerelése rendkívül hiányos és gyenge. A hadsereget pedig elsősorban a kormányhoz hű milicisták alkotják, akik nem kaptak valódi katonai kiképzést. A kormány fő támaszát még mindig az AMISOM békefenntartók jelentik. Az al Shabab radikális iszlamista lázadók az elmúlt egy-két évben jelentősen meggyengültek, de még mindig komoly veszélyt jelentenek. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez