Autonómiát akarnak – nem adják le fegyvereiket a tuaregek Maliban

Mali, Franciaország – Nem teszik le a fegyvert a tuareg felkelők, az MNLA tagjai, és a júliusi választásokról sem akarnak hallani. Az MNLA elnökhelyettese Párizsban tárgyalt.

Ki hallott már olyat, hogy egy fegyveres csoport csak úgy, minden tárgyalás nélkül letegye a fegyvert? – fogalmazta meg a a kérdést Mahamadu Dzseri Majga az MNLA elnökhelyettese párizsi tárgyalásai után a sajtótájékoztatón. Saját kérdésére lényegre törő választ adott: a fegyverletétel nincs napirenden. Mint ahogy a szerinte a júliusra tervezett választások sincsenek napirenden a mostani helyzetben. A júliusi választásokhoz, de legalább egy elnökválasztáshoz Franciaország ragaszkodik. Párizs már megkezdte csapatainak kivonását és nyilván az új, legitim hatalom kezébe adná át Malit. Az MNLA lefegyverzéséről először Laurent Fabius francia külügyminiszter beszélt, aki minapi látogatásán úgy vélte, hogy ez a választások előtt megtörténhet.

Az MNLA egyébként jelentős befolyással bír Észak-Maliban, széleskörű autonómiát és a malii hadsereg távolmaradását követeli. A szervezet kezében tartja Kidal városát, ahol egyébként francia és csádi csapatok is állomásoznak. A tuareg felkelők azt is bejelentették nemrég, hogy visszalőnek és ellenállnak, ha a hadsereg megkísérli a behatolást a tuareg területre.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez