Egyiptom: jogvédők vizsgálatot követelnek a rendőri erőszak ügyében

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium adatai szerint legkevesebb 50 ember vesztette életét az október 6-i tüntetések során, mindenekelőtt Kairóban.

 

Az Amnesty International emberi jogi szervezet felszólította hétfőn az egyiptomi kormányt, indítson átfogó és pártatlan vizsgálatot annak ügyében, hogy a rendőrség múlt héten éles lőszert vetett be a tüntetők feloszlatására.

 

A londoni központú szervezet közlése szerint a rendőrség túlzott és halált okozó erőszakot alkalmazott Mohamed Murszi júliusban megdöntött iszlamista elnök tüntető híveivel szemben, és számos esetben szemlélődők vagy békésen tüntetők is a rendőri erőszak áldozatává váltak.

 

A politikai erőszak ismét fellángolt Egyiptomban azóta, hogy a hadsereg július 3-án megdöntötte a Muzulmán Testvériség mozgalom támogatásával iszlamista rendszer kiépítésére törekvő Mohamed Murszi elnököt, és hozzálátott a mozgalom felszámolásához.

 

Egyes adatok szerint azóta Murszi több mint ezer támogatóját ölték meg és mintegy kétezer aktivistáját bebörtönözték, köztük a Testvériség teljes vezetését.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez