Nem volt telt ház Mugabe beiktatásán

Beiktatták Afrika legidősebb államfőjét. Ötödször. A zimbabwei ceremóniát egy 60 ezer néző befogadására alkalmas foci arénában tartották. Telt ház csak azért nem volt, mert az ellenzék vezetője, Tsvangirai kormányfő nem ment el az eseményre.

A 89 éves Robert Mugabe 1980 óta sorozatban ötödször nyerte el az elnöki mandátumot. A választásokon hivatalosan 61 százalékot kapott, míg az ellenzék összes jelöltje összesen szerzett 35 százalékot. A kormányfő, és egyben Mugabe legjelentősebb kihívója éppen ezért nem ment el a főváros melletti stadionba a kontinens legidősebb államfőjét ünnepelni. Tsvangirai szerint Mugabe nem tisztességes úton jutott a hatalomhoz, sorozatos csalásokat emleget. A beiktatási ünnepség bojkottálását néhány nappal ezelőtt jelentette be. Akkor szóvivője útján így indokolt: a meglopott ember sem megy el a tolvaj által szervezett buliba.

A beiktatási ceremónia előtt több bírálatot kapott Robert Mugabe. Az egykori gyarmattartó Nagy-Britannia független vizsgálatot javasolt, különben hiteltelennek tekinti a több mint 3 évtizede hatalmon lévő államfőt. Az Európai Unió külügyi főképviselője pedig a kétoldalú kapcsolatok felülvizsgálatáról beszélt az aggodalomra okot adó választás miatt.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez