Murszi nem adja fel

Az elnök nem fog visszavonulni, tárgyalni vagy kompromisszumokba belemenni, tekintettel a mártírokra, a sebesültekre, a letartóztatottakra és az eltűntekre – közölte az iszlamista elnök családja vasárnap azok után, hogy a hadsereg támogatta hatóságok lecsaptak a Muzulmán Testvériség szervezetére.

 

Mohamed Murszi hatalmát július 3-án döntötte meg a hadsereg. Az új kormányzat azóta minden eszközzel fellép a Muzulmán Testvériség tüntető hívei ellen, a hatóságok tiltakozók százait ölték meg, a szervezet mintegy kétezer aktivistáját tartóztatták le, és múlt szerdán hivatalosan is feloszlatták a mozgalmat.

 

Megdöntése óta Murszit titkos helyen őrzik. Pere, amelyben erőszakra való felbujtással vádolják, november 4-én kezdődik. “Az elnök nem fog visszavonulni, tárgyalni vagy kompromisszumokba belemenni, tekintettel a mártírokra, a sebesültekre, a letartóztatottakra és az eltűntekre” – hangsúlyozta Murszi családja egy nyilatkozatban, amelyet a Muzulmán Testvériség weblapja tett közzé. Az íd al-adha muzulmán ünnep alkalmából közzétett nyilatkozat azt hangoztatja, hogy Murszi “nem fog visszafordulni a demokratikus útról, akkor sem, ha ezért lelkével kell fizetnie”.

 

Murszi és a szervezet más vezetői azzal vádolják a hadsereget, hogy államcsínyt hajtott végre, semmissé téve a Hoszni Mubarak elnök elleni 2011-es felkelés vívmányait. A hadsereg ezzel szemben azt állítja, hogy a tömegek akaratát teljesítette, és tervet ajánl a szabad és tisztességes választások megtartására. Eközben egyik fél sem hajlik arra, hogy részt vegyen egy átfogó politikai folyamatban. Pénteken újabb szórványos tüntetéseket tartottak Murszi zömmel iszlamista hívei abból az alkalomból, hogy 100 nappal korábban menesztették a volt elnököt. Elálltak viszont attól a nagygyűléstől, amelyet a kairói Tahrír terére terveztek, ahol egy héttel korábban 59-en haltak meg a véres összecsapásokban, jórészt a volt államfő hívei.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez