Halálos sivatagi keringő

Öten szomjan haltak és legalább 35-en eltűntek a Szahara sivatagban – jelentették a nigeri hatóságok.

 Agadez kormányzója elmondta, hogy legalább 60 migráns hagyta el Arlitot kocsival, hogy elérjék Algériát, ahonnan hajóra szállva Európában akartak kikötni. Az összesen két kocsiból álló konvoj az algériai Tamanrassett felé vette az irányt, de útközben az egyik jármű lerobbant, ezért a kivándorlók egy csoportja visszafordult, hogy alkatrészeket hozzon a javításra. A bajba jutott emberek kisebb csoportokba vegyültek és gyalog vágtak neki az útnak, de csak napokkal később tértek vissza Arlitba.

A kormányzó elmondta, hogy a túlélők riasztották a hadsereget, amelynek katonái kivonultak a sivatagba, hogy felszedjék az ott rekedt társaikat, de már későn érkeztek. A katonák két nőt és három kislányt (9-11 éves) holtan találtak meg. 35 embert pedig eltűntnek nyilvánítottak – őket már nem keresik tovább.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez