Lezuhant az algériái légierő egyik repülőgépe, legalább 100-an meghaltak

Lezuhant egy katonai szállító repülőgép Algéria keleti részén kedden, a balesetben az első információk szerint 103 ember vesztette életét – jelentette az an-Nahár algériai televízió.  

Az algériai légierő repülőgépe a tájékoztatás szerint a hegyvidéki Umm-el-Buági tartomány területén zuhant le, a fővárostól mintegy 500 kilométerre. Szemtanúk szerint a gép nekiütközött egy hegynek, majd lezuhant. Mentők siettek a baleset helyszínére, kiderült, hogy a szerencsétlenségnek nem voltak túlélői, a déli Ouargla városból Umm-el-Buágiba tartó szállítógép négyfős legénységének összes tagja és mind a kilencvenkilenc utasa meghalt. A Hercules C-130-as típusú gép fedélzetén katonák és családtagjaik tartózkodtak – közölték biztonsági források az AFP francia hírügynökséggel. Az algériai közszolgálati rádió úgy tudja, hogy a balesetet a rossz időjárás okozta, sajtóhírek szerint megszakadt a kapcsolat a pilóta és az illetékes repülőtér irányítótornya között.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez