Támadás egy templom ellen Banguiban

Több tucat ember vesztette életét egy templom elleni fegyveres támadásban a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban szerdán.

A római katolikus templomra a támadás során ismeretlen fegyveresek – állítólag muszlim lázadók – tüzet nyitottak és gránátokat dobtak. A lövöldözés a papok szerint fél órán át tartott, és abban legalább harmincan életüket vesztették. Az AP hírügynökség egy riportere legkevesebb 23 halottról számolt be.

A megtámadott templom civilek százainak adott menedéket, akik a Bangui utcáin dúló erőszak elől menekültek oda. A világ egyik legszegényebb országában az után kezdődött fegyveres konfliktus a muzulmánok és a keresztények között, hogy tavaly márciusban a muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé elnök hatalmát. Az egykori francia gyarmaton ezután véres összetűzések törtek ki a Séléka muzulmán szervezet fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között. A konfliktusban óvatos számítások szerint is több mint kétezren vesztették életüket, és közel 700 ezren hagyták el otthonukat.

Ugyanakkor a Séléka januári megdöntése óta elsősorban a muszlimokat érték támadások, és a mostanihoz hasonlóan véres akció nem történt keresztények ellen Banguiban, ahonnan a muzulmán lakosság nagy része elmenekült a keresztény milíciák elől. Az ENSZ az korábban arra figyelmeztetett, hogy népirtássá fajulhat az erőszak az afrikai országban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez