Megnyílt Ghánában az Ebola-járvány elleni ENSZ-misszió központja

A nemzetközi szervezet innen fogja irányítani az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó vírus feltartóztatását célzó intézkedéseket.

 Anthony Banbury misszióvezető és csapata hétfőn érkezett meg a nyugat-afrikai ország fővárosába, Accrába. Christy Feig, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a misszió elsődleges feladata annak a felmérése, hogy hol van a legnagyobb szükség nemzetközi beavatkozásra, valamint annak a biztosítása, hogy meg is érkezzen a segítség. A tájékoztatás szerint egyebek mellett több mint 2100 kórházi ágyra, további 1-2 ezer egészségügyi dolgozóra és eldobható védőruhák millióira lenne szükség.

Az amerikai hadsereg kedden két mobil laboratóriumot szállított Libériába és felszereléseket ahhoz, hogy kórházat állítsanak fel olyan egészségügyi dolgozók ellátására, akik nagymértékben ki vannak téve a járványveszélynek. Az Egyesült Államok libériai nagykövetsége arról tájékoztatott, hogy az újonnan felállított laborok már a héten megkezdik a működésüket.

Barack Obama amerikai elnök nemrégiben bejelentette, hogy Washington több ezer egészségügyi dolgozót képez ki az Ebola-vírussal fertőzöttek ellátására, és háromezres létszámú katonai személyzetet telepít a térségbe, hogy összehangoltan és rendben vegyék fel a harcot a pusztító járvány ellen. Az amerikai egészségügyi kontingens központja Monroviában, Libéria fővárosában lesz.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint háromezren haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO felhívja rá a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt.

Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy másik, a nyugat-afrikaitól független Ebola-járvány ütötte a fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos járvány.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez