Zuckerberg 25 millió dollárt ajánlott fel az ebola-járvány elleni küzdelemre

A Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan 25 millió dollárt ajánlott fel az amerikai járványügyi hatóság (CDC) részére az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány elleni küzdelemre.

 “A közeljövőben ellenőrzésünk alá kell vonnunk az ebolát, hogy ne terjedjen tovább, és ne alakuljon ki a HIV-vírushoz vagy a poliovírushoz hasonló, hosszan tartó globális egészségügyi válsághelyzet, amely ellen évtizedeken keresztül harcolnunk kell” – írta Zuckerberg az adomány bejelentéséről szóló Facebook-bejegyzésében.

A járványügyi hatóság tájékoztatása szerint a pénz jelentős részét a kór guineai, libériai és Sierra Leone-i terjedésének megfékezésére fogják fordítani. “Minél hamarabb fog össze a világ Nyugat-Afrika megsegítése érdekében, annál nagyobb biztonságban leszünk mindannyian” – jelentette ki Tom Frieden, a CDC igazgatója, aki szerint fontos, hogy a problémát a gyökerénél kezeljék.

Paul Allen, a Microsoft cég társalapítója szeptemberben 9 millió dollárt adományozott a több ezer halálos áldozatot követelő járvány elleni küzdelemre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eközben arra figyelmeztetett, hogy hetente akár tízezer új ebolafertőzés is lehet a következő két hónapban, s az új esetek száma akár megtízszereződhet a közelgő hónapokban.

Hivatalos adatok szerint eddig 4447-en haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. A vírus eddig 8914 embert betegített meg.

Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy másik, a nyugat-afrikaitól független ebolajárvány ütötte fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez