Kalózkodás romantika nélkül

Cutter Hodierne egy igazi hiánycikket hozott létre a Fishing Without Nets (Halászni hálók nélkül) című filmmel. Végre olyan szempontból mutatják be az emberek által félt szomáliai kalózokat, ami közelebb áll a valósághoz. A Fishing Without Nets a Phillips Kapitány másik oldala, melyben valóban látszik az, hogy ezek az emberek nem örömmel teszik, amit tesznek.


A Sundance díjnyertes filmje egy Abdi nevű szomáliai halászról szól, aki egyre kevésbé tudja ellátni családját. Elkeseredésében belemegy abba, hogy részt vegyen egy kalózakcióban, de hamar kiderül, hogy nem az a fajta ember, aki nyugodt lelkiismerettel tud ilyen tetteket véghezvinni.  A film végre megmutatja azt, amit a 2013-as Phillips Kapitány nem tudott: hogyan lesz egy teljesen normális emberből vérszomjas kalóz. Bár a Tom Hanks főszereplésével készült film sem démonizálta a szomáliai fegyvereseket, az amerikai produkció elsősorban a megtámadott teherhajó legénységének szempontjából mesélte el a történetet. A Fishing Without Nets eredetileg egy rövidfilmnek készült, ami 2012-ben jelent meg először a Sundance fesztiválon. Azonban az akkori elismerés felbátorította a készítőket és így jött létre a majdnem két órás verzió. A film bemutatja azt a végtelenül szomorú és kilátástalan helyzetet, amibe rengeteg mélyszegénységben élő ember ragad: egy idő után bármit megteszünk a túlélésért és szeretteinkért. Láthatjuk azt, mennyire téves elképzeléseik vannak a nyugati világról, amikor például a túszokat rakják sorba, aszerint, hogy mennyit érhetnek. Szerintük a fehér bőrűek kivétel nélkül „többet érnek”, mint mondjuk az ázsiaiak vagy afrikaiak. A film az idei Sundance egyik nagy kedvence volt és igazán érdemes megnézni. Amíg a magyar mozikba nem kerül, érjük be egy angol nyelvű előzetessel:

{youtube}wRr0VA_HFaE{/youtube}

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez