Együttműködés Sierra Leone-i és magyar iskolák között

Globális iskolák – partnerségek Afrika és Európa között címmel rendeztek konferenciát kedden Budapesten, amely annak kapcsán szerveződött, hogy 2013. júliusában négy magyar tanár Sierra Leonéban járt, hogy ottani középiskolákkal közös együttműködést indítsanak be.

A tavalyi út az Artemisszió Alapítvány segítségével jött létre, ám a Sierra Leone-i helyzet azóta az Ebola-járvány miatt drámaian megváltozott. Így az ottani tanárok nem tudtak most hazánkba utazni. Tarján Edina, programkoordinátor elmondta: „Ez egy európai és afrikai iskolák közötti partnerségi program volt, négy magyar iskola négy Sierra Leone-i iskolával működött együtt. Közösen dolgoztak ki témákat, mint például a környezetvédelem és a fogyatékosság. A diákok projektmunka keretében dolgozták fel ezeket.”

Az egyik Afrikában járt tanár elmondta, egészen más tapasztalatokkal gazdagodtak, mint amire számított. „Mélyszegénységben élnek ott az emberek, de rettenetesen vidámak, állandóan táncolnak. Tanulságként az optimizmusokat hoztuk haza” – jelentette ki Csanády Szilvia.

Ahogyan a videós összeállításból is kiderül, egy kiállítás is kapcsolódik a projekthez.

{youtube}FcqrywuuTXU{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez