Exhumálják Afrika Che Guevarájának holttestét

Az 1987-ben rejtélyes körülmények között meggyilkolt Thomas Sankara egykori elnök holttestének exhumálására adott engedélyt a Burkona Faso-i kormány – jelentette az AFP francia hírügynökség.

Sankara családja és hívei évek óta követelték az egykori elnök holttestének azonosítását, mert úgy vélik, hogy a sírjában nem az ő földi maradványai nyugszanak. A nemrég megbukott Blaise Compaoré elnök idején azonban minden ilyen kísérletet elutasítottak, ezért Sankara családja az Afrikai Emberi Jogi és Népjogi Bírósághoz fordult segítségért, amely 2008-ban felszólította az akkori Burkina Faso-i kormányt, hogy tegyen eleget a kérésnek, azonosítsák Thomas Sankara földi maradványait. A törvényszék által kibocsátott határozatott azonban Compaoré kormányzata sohasem hajtotta végre.

A Compaoré tavaly októberi távozása után hatalomra került Michel Kafando átmeneti elnök azonban ígéretet tett arra, hogy elvégzik a szükséges DNS vizsgálatokat, hogy megállapítsák, kinek a földi maradványi nyugszanak Sankara sírjában. Az egykori Burkina Faso-i elnök özvegye azonban jelezte, hogy őt még senki sem kereste meg az ügyben, és az ország jelenlegi vezetésével sem folyatott megbeszéléseket volt férje sírjának felnyitásáról.

Thomas Sankara 1983-tól 1987-ig volt Burkina Faso elnöke. A marxista ideológiát követő egykori katonatiszt 33 éves korában, puccsal került hatalomra. Sankara élete és politikai pályafutása során a pánafrikai ideológia és mozgalom egyik első számú képviselője volt, elítélte a gyarmatosító hatalmakat és a korrupciót. Hatalomra kerülésekor pedig átfogó társadalmi reformokat indított annak érdekében, hogy felszámolja a szegénységet és a hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket az országban. Nézetei és politikája miatt Afrikában sokan Che Guevarához hasonlították. Sankara 1987. október 15-én hunyt el máig tisztázatlan körülmények között, miután Blaise Compaoré egy puccsal megfosztotta hatalmától.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez